skip to Main Content
Menu

Már augusztus végén kezdődik a 19. évad

Új helyszín, új színészek, új bemutató és görögországi vendégjáték. A Pintér Béla és Társulata már augusztusban megkezdi a színházi évadot, szám szerint a tizenkilencediket.

A nyári szünetben a társulat legújabb, Szívszakadtig című előadása Szegeden, a 27. THEALTER nemzetközi színházi fesztiválon elnyerte a legnépszerűbb előadás közönségdíját, majd az Ördögkatlan Fesztiválon aratott sikert – dupla előadással. Október elején a Titkainkat visszük Görögország második legnagyobb városába, Thessalonikibe vendégjátékra.

Néhány változásra hívjuk fel az érdeklődők figyelmét. A Kaisers TV, Ungarn és Tündöklő Középszer című előadások a 2017/2018-as évadban új helyszínen, az Átrium Színházban láthatók. Ugyanitt tekinthető meg a színházi nyelvet megújító, 15 éve töretlen sikerrel futó, több mint 300 előadást megért Parasztopera, valamint itt újítjuk fel, és tűzzük újra műsorra A Sehova Kapuját is. A színházi évad azonban már augusztusban megkezdődik – a Szkéné Színházban a Fácántánc című előadással.

Szamosi Peto Parti
Szereplőváltozások:
mivel Szamosi Zsófia anyai örömök elé néz, a most kezdődő évadban szerepeit a Titkaink és a Tündöklő Középszer című előadásokban Pető Kata, a Kaisers TV, Ungarn-ban Parti Nóra veszik át. A további előadások, melyekben a művésznő játszik, a tervek szerint tavaszig szünetelnek, és évad végén kerülnek majd újra műsorra. A Sehova Kapujában Adorjáni Bálint mutatkozik be a nézőknek.
adorjaniB
                                                                                                                   Fotó: glamour.hu
Decemberben “Ascher Tamás Háromszéken” címmel új bemutatóval jelentkezik a társulat – ezúttal a Katona József Színházzal együttműködésben.Érdemes átböngészni a pbest.jegy.hu oldalt, mert az őszi előadásokra jegyek még kaphatók!

Back To Top