fbpx skip to Main Content
Menu

Jubileumi Beszélgetések – zártkörű előadás

Ezerkilencszázkilencvennyolc december tizenhatodikán
Én kiléptem a Fő utcai lakásom ajtaján,
Mert akkor még ott laktam a bátyámmal együtt.
Az orrom előtt ment el a nyolcvanhatos busz,
A tizenkilences villamos meg nem járt éppen aznap.
Még csak délután három felé járhatott az idő
És azt hiszem, másnapos is voltam.
Szóval sok minden közrejátszhatott abban,
Hogy úgy döntöttem, inkább:
Elsétálok. Elsétálok.
Elsétálok. Elsétálok.

Ez utóbb jó ötletnek bizonyult, mert elég szépen kitisztult a fejem,
Mire fél négy körül beértem a Szkénébe,
Ahol már ott volt Béla, Évi, Kupa, Majka és a többiek,
Végigpróbáltuk az egész előadást,
Aztán elkezdtem bekészíteni a kellékeimet.
És ahogy szép sorban egymásra került az összes kellékem,
Egy dalt énekeltem magamban, amire még most is emlékszem
Hallelujah! Hallelujah!
Hallelujah! Hallelujah!

PBEST_JubileumiBeszelgetesek_MeszarosCsaba (9)
|||::
1073 Budapest Kertész utca 36.
Back To Top

TÁMOGATÓKAT KERESÜNK

A kultúrafinanszírozási rendszer átalakulása miatt a jelenlegi átmeneti helyzetben a társulat további működése került veszélybe. Nem látunk más lehetőséget, nézőinkhez fordulunk segítségért. Számos támogatási forma áll azok rendelkezésére, akiknek van lehetősége és szándéka társulatunk munkájának támogatására.