Támogatási lehetőségek
 tao honlap 2017  

Jó hír! Aki támogatni kívánja a Pintér Béla és Társulata munkáját, megteheti ezt 1%-ával, valamint a Szkéné Színházon keresztül cégének társasági adójával (TAO) is! 

 

1% 

Köszönjük, ha személyi jövedelemadója 1%-ával támogatja a Pintér Béla és Társulatát!

Adószámunk: 18245426-2-43

 

TAO

Néhány éve létezik egy lehetőség a nyereséges gazdasági társaságok számára, hogy kiemelt módon támogathassák a kultúrát – azon belül pedig meghatározott előadóművészeti szervezeteket. A társasági adóról szóló törvény (Tao. tv. 24/A § (3.) bekezdés) lehetővé teszi, hogy az adóalanyok a fizetendő társasági adójuk terhére nyújtsanak támogatást.

2015 óta lehetősége van arra is a gazdadági társaságoknak, hogy a NAV-nak évközben befizetett adóelőleg illetve adó összegéről rendelkezzenek adóbevallásukban, hogy milyen előadó-művészeti szervezetet szeretnének támogatni. Ebben az esetben a támogatást közvetlenül a NAV teljesíti a támogatott részére a támogató befizetett adójának terhére, és egyúttal a társaság adófolyószámláján írja jóvá az adókedvezményeket.

Az idén májusban esedékes 2016-os évi TAO bevallás terhére is van még lehetősége a társaságoknak támogatást nyújtani illetve évközben folymatosan a havi- és negyedéves adóelőleg feltöltési kötelezettség kapcsán is van mód a támogatásra.

Fontos kiemelni, hogy a kedvezményezett célokra tett felajánlások nem járnak többletköltséggel a vállalkozások számára, mivel a támogatás teljes összege levonható a fizetendő társasági adóból, sőt a támogatás egyéb ráfordítás címén költségként is elszámolható vagy egy része adójóváírásként érvényesíthető. A támogatás nemcsak az adott évi társasági adót, hanem a támogatás évét követő adóévben esedékes adóelőleg összegét is csökkenti.

Az előadó-művészeti szervezetek többségének az egyik legjelentősebb bevételi forrását jelentik a társasági adókedvezményre jogosító támogatások, melyek ahhoz kellenek, hogy az elmúlt évekhez hasonló színvonalú produkciók születhessenek színházunkban.

Ezért előadásaink létrehozásához és a színház működtetéshez keresünk most olyan céges támogatókat, akik társasági adókedvezményre jogosító támogatást tudnának nyújtani a Szkéné részére a 2017-es évben.

Amennyiben lehetőséget lát támogatás nyújtására vagy további információra, pontos részletekre lenne szüksége, kérjük, írjon a Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet.  e-mail címre.

Tisztelettel,
Németh Ádám
ügyvezető
Szkéné Színház

 
Magyar (HU)English (United Kingdom)

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Teljes név (nem kötelező):

E-mail cím (kötelező):

Telefonszám (nem kötelező):

Megjegyzés:

Naptár

szeptember
H K SZ CS P SZ V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Keresés

Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére. További információért kérlek keresd fel a sütikkel foglalkozó oldalunkat.

Elfogadom a sütiket az oldalról.

EU Cookie Directive Module Information