skip to Main Content
Menu

Egyebek között nekem az is tetszik, az is fontos, ahogy Pintér Béla belekomponálja a félreértést a darabjaiba. Mi meg félre is értjük, és azt mondjuk A bajnokra, az egy politikai darab, amiben jól beolvasnak a hatalomnak. Kicsit sem az, legalábbis én úgy értem, hogy mindenkiről szól, minden elveszett illúzióról, bár azt nem állítom, hogy feltétlenül nekem van igazam. Most, az Ascher Tamás Háromszéken esetében azt lehet mondani, színházi darab, belterjes visszavágó, lepelrángatás, és nincs más dolgunk, mint megfejteni, ki kicsoda, ami nem különösebben nehéz feladat, Ascher Tamás és Máté Gábor nevű szereplők vannak benne, Bezerédi önmagát játssza, csak parókát tesz a fejére, mert fiatal még. Tabajdit, a kövér rendező-igazgatót ketten játsszák, mert a két K betűs színháznak, Kaposvárnak és a Katonának egyaránt kövér, szemüveges igazgatója van.
Van itt egy műélvezeti lehetőség, ami azért nem csekély, mert ez a színészi mímelés, mímeskedés mímelődés, igen magas fokon áll, Keresztes Tamás valóban Ascherrá válik, ahogy ökölbe szorított kezével a térdét ütögeti, üvegénél igazgatja a szemüvegét, hallgat, néz, beszél. Tulajdonképpen végig ezt érzi az ember, mintha tollpihével csiklandoznák a gyomrát, folyton vihogni kell, annyira jó ez a játék, annyira hülye és igaz egyszerre, nem is keresem a különbségeket ábrázolt és ábrázoló között, Ascher az Ascher, Máté az Máté. Szilveszteri kultúrkabaré, büszkék vagyunk magunkra, hogy értjük, és nem mondjuk, ha nem értjük.
Közben meg nem tudok mást mondani, mint hogy ez egy gyengéd darab. Miután kinevettük magunkat a tájszólásos díván, és belehelyeztük magunkat a kulturális nagymenő szerepébe, a történet azt mondja: én vele vagyok. A bénával, a boldogtalannal, a vesztessel. Nem, talán nem vagyok vele. De mással sem. Ez olyan szomorú történet, hogy nem férnek bele rendes emberek.

Back To Top