skip to Main Content
Menu

A Pintér Béla Társulat új bemutatója, A 42. hét a halál és az élet különböző megjelenéseit vizsgálja, a hétköznapok halálos unalmától, a torkunkba gombócot, gyomrunkba görcsöt, térdünkbe remegést hozó felkavaró fordulatokig. Mindezt a leghétköznapibb, realista keretekbe szorítva láthatjuk Dr. Virágvári Imola szülész-nőgyógyász megözvegyülését követő sorsfordító időkben.

Az előadás első kérdése az lehetne, hogy milyen hosszan tud haldokolni az ember úgy, hogy fel sem tűnik neki, és senki másnak sem a környezetében? Szabó Károly általános iskolai történelem tanár Jézus születésének ünnepéhez közeledve végóráit éli. Karja zsibbad, fáj, citromos ízt érez a szájában, mégis csak egy dolgon jár az esze: a szaunán, amellyel családjának, de elsősorban magának szerez majd örömet az ünnepen. Ám nem éri meg a napot, hogy izzadhasson a gőzben, mert a végzet hajnali hétkor csenget az ajtaján Kő László idősödő biztonsági őr és életművész személyében, aki 17 éves lányának, Enikőnek csapja a szelet. Pintér Béla drámája kiforrott, jó ritmusú, jó humorú, banális és megrendítő sorstragédia, a végzet sodorta események láncolata, amelynek csúcspontja, beteljesülése nem a tragikus halál, hanem éppen az élet, a reményteli, az ámító, a fordulatos, a gyönyörű, a keserves élet. Szabó Károlyt szívroham viszi el, orvos felesége karjai közül ragadja el a halál, de már évek, évtizedek óta csak vegetált, csökkentett érzelmi szinten, pipogya alakként tengette életét családja körében. Az előadás első feledhetetlen pillanata Károly halála, mikor görcsbe rándult testtel sorolja az ókori kelet folyóit, az ötödikes tananyag vaktérképének unásig ismételt rigmusát: Tigris, Eufrátesz, Nílus. Olyan ember volt, aki úgy elfáradt és úgy megszokott a mókuskerékben, hogy nem bírta el, hogy kizökkent az idő. Márpedig ez egy sorstragédia hőseként végzetes hiba. De nem úgy felesége Dr. Virágvári Imola, őt csak most kapják hátukra a történet vad hullámai.

Ki hogyan viseli el a gyászt? Imolát és lányát, Enikőt egyaránt szörnyű lelkiismeret-furdalás kínozza. Míg az orvosnő korábbi józanságát, a családban férje és lánya konfliktushelyzeteit kezelő, kiegyensúlyozó szerepét veszítette el Károly halálával, addig lánya a korábbi, szögekkel kivert bőrgúnyáját apja hajdani kívánsága szerint rózsaszín kiskosztümre cserélte, és szentéletű kórista lett az egyház kebelén. Anyja és ő is új életet kerestek maguknak, újjászülettek és felszabadultak a családfő halála után. De a gyász és a bűntudat vakká tette őket. Enikőt pálfordulata éppoly szélsőségekbe vitte, mint korábban, ám figurája kedélyes színfoltja a darabnak, míg Imola pontosabban kifejtett gyásza összetett lélekrajz, vesztébe rohanó, groteszk bacchanália. Virágvári doktornő férje halála előtt is ösztönlény volt, megérzésére vakon támaszkodhatott, megmondta előre, fiú lesz-e a gyerek vagy lány, az anya szeme fehérjéből olvasta ki a magzat egészségi állapotát. Látszólag uralta saját és mások sorsát, eligazodott az életben, magabiztos támasza volt a kismamáknak, a férjének, lányának egyaránt. Bár nem fogalmazta meg magának, de freudi elszólásából kiderült, nyűg neki már a családi élet. Mégis az egyetlen normális ember volt az összes elrajzolt karakter között, mint ahogyan azt főnöke, a főorvos is megállapította. Imola egy közülünk, akár mi is lehetnénk a helyében, valódi tragikus hős. Mikor elvették sziszüphoszi kövét, nem volt hajlandó újat venni a nyakába, nem gyászoló özveggyé vált, hanem szerelmes fruskává. Imola végre élt, és boldog volt Vargyas Boci, a neves sorozatszínész oldalán, akinek húga, Lola, az egykori ihletett díszlettervező volt a páciense.

Öl, butít és nyomorba dönt? Lola úgy szerette Sanyit, hogy a gyerekét is megölte volna azért, hogy visszakapja. Imola úgy ölelte Bocit, hogy csak úgy rengett belé Károly szaunája. Tamás és Ági nagy szeretettel várták a gyereket, szerelmük régen áhított gyümölcsét. A két kismama és Imola élete összefonódik, a magzatok szépen fejlődnek, Imola boldogsága pedig egyre dagad, burjánzik, ahogy halad előre a történet. A színpadkép is a kettős játékra van kialakítva, a csupasz, zöld függönnyel határolt játékteret a fény vágja további részekre, a terek, jelenetek, mondatok pörgős, filmes ritmusban váltják egymást. A kismamák télen, tavasszal és nyáron egyre nagyobb hassal jönnek Imola rendelésére, aki nagy boldogságában fokozatosan veszti el a neki eddig fontos értékeket, férje és otthona iránt megőrzött hűségét, lánya iránt táplált féltő gondoskodását és profizmusát, felelősségtudatát a szakmájában. Imola a rózsaszín ködben ordít a boldogságtól, nem is hall, nem is lát már semmit, és nem fáj a lelke, nem gyötri már a bűntudat, hogy észre sem vette férje betegségének tüneteit, hogy halálosan unta már őt utolsó éveiben.
De nem lenne ez a darab sorstragédia, ha a 42. héten nem bukkanna föl ismét a színen Kő László, az idősödő bolti biztonsági őr és életművész, aki immár nagyon bánja, hogy Enikő kizárta őt az életéből, mert kapcsolatukat tette felelőssé apja haláláért. Imola lánya kérését teljesítve visszaviszi Kő László holmiját a munkahelyére, a boltba, ám Vargyas Boci eközben elemel egy drága viszkit a polcról. Imola magára vállalja szerelme bűnét, és innen megállíthatatlanul zakatol a történet hősünk végzete felé. Beindulnak a szülések, míg a doktornő a rendőrségi fogdában tölti az éjszakát. Két felejthetetlen pillanata maradt a játéknak: Dr. Virágvári Imola tetemrehívása és feltámadása. Ági betegen született gyereke, és saját lánya elvesztése miatt kis híján megöli magát, de a köszönetet mondó Lola telefonhívása után feltámad benne az életösztön, megérzi, hogy van még dolga ebben a világban. Öklendezése, mellyel a lenyelt gyógyszerektől szabadulna, egy felemelő kórusmű énekébe veszik.
A zene elengedhetetlen eleme a Pintér Béla-daraboknak, most is hegedűk, bőgő, cselló és egy billentyűs hangszer csatlakozik be a játékba, a zenekart Kéménczy Antal vezeti. A zenészek diszkréten bevonulnak a színpadra, és a játék érzelmi csúcspontjain fokozzák az előadás erejét. A két velencei mester, Albinoni és Vivaldi, valamint Bach műveit játsszák. Non-diegetikus zene ez abban az értelemben is, hogy végül benyújtják a számlát a zenészek, vagy a darab szerint rádióból, tévéből szól a muzsikájuk. A történet nem a túlvilág viszonylatában, hanem a mindennapi élet szemszögéből vizsgálja a halál jelenségét, így azt sem engedheti meg magának a játék, hogy a felemelő vagy lesújtó pillanatokban holmi túlvilági szépségű muzsika zengjen a háttérben.
A főszerepet nagy lendülettel és sok arcát megmutatva Csákányi Eszter alakítja, a színésznő többször is nyilatkozta, hogy nyomon követi és nagyra értékeli a Pintér Béla Társulat előadásait, az első közös munka nagy siker. Csákányi Eszter fizikailag és érzelmileg is bevállalós, kikacsintós, magabiztos alakítást nyújt. Thuróczy Szabolcs Boci szerepében méltó párja az őrületben. Pintér Béla az apát játszva kívül és belül is áll a történeten. Friedenthal Zoltán és Enyedi Éva alakítja az erős palóc tájszólásban beszélő házaspárt, a gyermekük betegségét bemutató jelenetben különösen kidolgozott és megrendítő a játékuk. Stefanovits Angéla bukott naivájának könnybe lábadt szemei egyaránt hitelesek, akkor is, mikor a düh és tehetetlenség emészti nem kívánt terhessége miatt, és akkor is, mikor köszönetet mond a doktornő törődéséért. Roszik Hella Enikő szerepében nem kap nagy játékteret, de korrekten hozza a figurát. Quitt László ezúttal alkata ellenére nagydarab embert játszik, csendes agresszivitása azonban éppoly szuggesztív, mint korábbi alakításaiban. Szakonyi Györk Kő Lászlója robosztus, mint ahogy az a végzet figurájának dukál, Hajdú Rozi pedig több szerepben is helytáll.
A szereposztásban mindenki a helyén, mégis ezúttal elsősorban a történeté a főszerep. A tragédia mellett remek arányban megjelenik a játékban a bohózat is, a kultúrpolitikai fricskák sem telepednek rá a mondandóra, és olyan apró szösszenetek, mint Pintér Béla előre csúszott lábujjai a házipapucsban, vagy Quitt László groteszkül deformált hasa, vagy mikor az idősödő udvarló rázendít, hogy Voyage, voyage, mind-mind nagyszerű pillanat. Nemhiába, a premieren közel tízszer tapsolták vissza a Pintér Béla Társulatot.


Forrás: http://www.ellenfeny.hu/szinhazmuveszet/fuggetlenek/eljen-boldogan-ha-tud-pinter-bela-csakanyi-eszter

Back To Top