Pintér Béla: Amikor egy konfliktus a fokozhatatlanságig gerjed, megtörténik a katarzis – A történet mindenki által fogyasztható
Ősi vágya az embernek, hogy derüljön ki a valóság. Amikor kiderül, az katartikus pillanat az életben. Sokáig lehet hazugságban élni, de annál megrendítőbb lesz a felismerés – állítja Pintér Béla, a Pintér Béla és társulata alapítója, akivel a Parasztopera Fesztiválon beszélgettünk az Átrium Film-Színházban. A több mint tíz éve született darabot jelenleg öt helyen játsszák határon innen és túl töretlen sikerrel. Az öt előadás mindegyikét bemutatta a budai befogadó színház az elmúlt napokban.
Tíz éve telt házzal fut a Parasztopera, amelyet jelenleg öt helyszínen – még a határon túl, Temesváron is – játszanak – Arról beszélt a fesztivál nyitónapján, hogy a Parasztopera történetének alapötlete a nagymamájától származik.
– Igen, Pintér nagymamától hallottam a történetet, amely szerint a szülők nem ismerték fel a külföldi emigrációból húsz év után hazaérkezett fiukat. Ez mendemonda volt akkoriban, és valamiért megmaradt bennem, a sajátomnak éreztem. Később, amikor eszembe jutott a Parasztopera ötlete, az operaáriák és az erdélyi népdalok ötvözése, és a történeten gondolkodtam, elég hamar beugrott ez a saját sztorinak hitt vándormotívum, amely egyébként feltűnik Camus A félreértés című drámájában és Stephen Leacock történetében, a Karolina karácsonyában is. De amikor Lengyelországban játszottuk, a lengyelek is sajátjuknak érezték.
– Végignézte az Átrium Film-Színház Parasztopera előadásait a fesztivál alatt?
– Sajnos nem, mert a Trafóban játszottuk a Gyévuskát, így a miskolcit tudtam csak megnézni. A temesvárit korábban láttam Temesváron, illetve Mohácsi János kaposvári és pécsi Parasztopera-rendezéseit is ismerem. Amiket eddig láttam, mind nagyon tetszett, csupán egy-két színészi megoldással nem értettem egyet.
– Egyszer felpattant a miskolci darab közepén.
– Igen, amikor a református lelkészt Batmannek nevezi az egyik szereplő. Direkt kértem ugyanis, hogy ezt a poént hagyják ki belőle, mert erőltetettnek, ízléstelennek tartom. Ráadásul a színész nem várta ki a nevetést, és teljesen hallhatatlan volt a következő mondat: „Nem figyeltél az előbb?”, amely az egyik legjobb poén, bonyolultabb, magasabb szintű humor, mint a Batman. Azt hittem, gutaütést kapok, de ezt leszámítva a rendezői szabadságot tiszteletben tartom. Egy ócska poénnal nem lehet agyonvágni egy jó jelenetet. Nagy megtiszteltetés, hogy párhuzamosan öt helyen játsszák a darabomat.
– Több mint tízéves a darab, ez alatt a szereposztás aligha változott.
– Semmit nem változott, voltak szerepcserék ideiglenesen – például amikor terhes volt az egyik színésznő –, de az eredeti felállásban játsszuk most is.
– Hogyan válogat új színészeket vendégnek vagy társulati tagnak?
– Általában a társulat adott tagjaira koncentrálok. Véletlenszerűek a beugrások, csak ritkán hívok új embert az új produkcióba, csak ha a történet olyan figurát, figurákat kíván, amelyeket nem tudok a társulat tagjaiból kiosztani.
– Előző beszélgetésünkben említette, hogy az alkotók a zeneisége miatt szeretik a Parasztoperát, de miért ennyire népszerű a közönség körében?
– A zene fontos a nézőknek is, a népzene és a barokk muzsika elegye fülbemászó, magával ragadó. Azonkívül pedig az lehet a népszerűség oka, hogy ez az egyszerre megrendítő, mégis színvonalasan szórakoztató történet minden rétegnek fogyasztható. A nézők az egyik pillanatban a nevetéstől, a másikban a fájdalomtól sírnak. A nézőtéren ülve érzékelhető a drámai feszültség a rendkívül sűrű balladai történet csúcspontjain.
– A Pintér-darabok mindegyikéről elmondható, hogy egyszerre lomboz le és emel fel, mintha hullámvasúton ülnénk, és közben folyamatosan tükröt tart a képmutatásnak, leleplez. Honnan önben ez az irónia, megfejtette már?
– Biztos, hogy genetikus is, hogy az embernek hajlama van a humorra és arra, hogy az élet tragikus történéseit nevetéssé transzponálja. Apukám nagyon jó humorú ember volt, tőle biztosan sok mindent eltanulhattam. Szükségünk van a leleplezésre, vagyis amikor lehullik rólunk az álarc. A jóravalóbb emberekben van szándék arra, hogy megismerjék önmaguk valódi arcát. Ősi vágy szerintem, hogy derüljön ki a valóság, az életben is azok a katartikus pillanatok, amikor fény derül az igazságra. Az élet minden terén így van ez, akár politikáról, magánéletről, sportról vagy bármiről van szó. Amikor egy konfliktus a fokozhatatlanságig gerjed és megtörténik a katarzis, a megtisztulás, még ha közben pokoli dolgok derülnek is ki, hatalmas megkönnyebbülést él át az ember, hiszen tiszta lappal indulhat.
– Meddig lehet hazugságban, képmutatásban élni?
– Sokáig. De annál katartikusabb pillanat várható, mint ahogy a Magyar Elektrában írja Bornemissza Péter, hogy „mennél inkább késik az Úristen az büntetéssel, annál inkább keservesen ostoroz”. A hazugságban élő lélek vagy a végsőkig roncsolódik, vagy előbb-utóbb valami nagy, katartikus pillanatot fog átélni.
– Önmagával szemben is ironikus?
– Igyekszem az lenni.
– Hogy látja, mennyire sikeres a Parasztopera Fesztivál?
– Nagyon, hiszen teltházasak az előadások. Amint már említettem, szimultán öt helyen fut a darab, és erre büszkének kell lennünk. Ki hitte volna!
– Volt olyan időszak, amikor a függetlenek támogatásának csökkenése miatt elég borúlátó nyilatkozatokat fogalmazott meg a társulat. Sikerült ezt átvészelve, hasonló feltételek mellett életben maradni?
– Kétségtelen, hogy 2010 után drasztikus időszak következett, amikor megfelezték a támogatásunkat. Mi ezt akkor büntetésnek éltük meg. Azóta is kevesebbet kapunk, de idejében kiírják a pályázatot és idejében megkapjuk a pénzt. Ugyanakkor van a társasági adó, a tao, vagyis hogy a jegybevétel nyolcvan százalékáig kaphatunk támogatást, ami sokat jelent. Lévén, hogy elég népszerű a társulatunk, előállhatott az a helyzet, hogy az állami támogatásunk mintegy negyven százalékát teszi ki az éves költségvetésünknek. Tehát az egyéb bevételeink, a nézők szeretete, a jegybevétel és a tao megmentette az akkor aggodalomra okot adó helyzetet.
– A korábbi tempót, az évadonkénti két bemutatót tudja tartani?
– Nem, egyrészt anyagilag sem megy, másrészt energiával sem bírom. Szeretek azért elmélyedni, gondolkodni egy fél évet a darabokon, és egy másik fél évben nekilátok elkészíteni. Hozzáteszem, a következő évadom úgy néz majd ki, hogy októberben bemutatjuk a társulat saját új darabját, márciusban írok egy operaátiratot Darvas Bencével a Katona József Színháznak.
– Az őszi bemutató milyen ötletből táplálkozik?
– Néztem Michael Haneke Funny Games (Furcsa játék) című filmjét, amelyben egy vidéki nyaralóban megjelenik két pokoli figura, akik módszeresen lemészárolják az egész családot. Azon gondolkodtam, vajon mi indíthatta Hanekét erre a filmre.Minek lehet ez a metaforája? Arra jutottam, hogy a Jörg Haider-féle társadalmi fenyegetettségre utal. Valami ilyesmin indulok el, a magyar jelenkori történésekben keresek ilyesféle metaforát. Még nem kezdtem el írni, de egy bentlakásos intézetből indul majd a történet.
Forrás: http://magyarhirlap.hu/cikk/24103/Szuksegunk_van_a_leleplezesre