skip to Main Content
Menu

De sokszor pörgött már az a felejthetetlen búgócsiga ezen a színpadon. Eleinte úgy fest, hogy nem szándékozik veszíteni a lendületéből, de aztán meg-meginog, később a körök fokozatosan erejüket vesztik, hogy aztán végképp mozdulatlan állapotába jusson. Annak idején a három lány mindannyiszor, szép türelmesen, elől összekulcsolt kézzel végigvárta, hogy a padlón a játékszer, az élet elmúlásának visszafordíthatatlan szimbólumaként ne surrogjon tovább, ahogyan egy bizonyos pillanattól kezdve mi sem mozdulunk majd többet. Három évtizeddel ezelőtt a számos nemzetközi fesztiváldíjjal kitüntetett Három nővér alaptónusa tragikus, de legalábbis drámai volt. Most az akkori produkció rendezőjéről, Ascher Tamásról (is) szóló előadás, nem számítva a végkifejletet, nem kíméli a rekeszizmainkat, és újra szerepet kap a búgócsiga is.
A Katona József Színház valamint a Pintér Béla és Társulata koprodukciójában a színészek alázattal abszolválják a közösen végzett néptáncokat, énekeket, és vitán felül hatásos a paródia a Három nővérről. Azonban a Pintér Béla által rendezett Ascher Tamás Háromszéken című előadásban nem találjuk a központi, a vezérlő gondolatot. Talán akkor járunk el megfelelően, ha a szerelmi háromszög felől nézzük a történetet. E szerint a sztori Lédáról, a fiatal, erdélyi színésznőről szól, aki két önző hím között őrlődik. Az egyik hódító Ascher Tamás rendező, a nőkre az intellektuális fölény adta nyegleségével ható férfiú, a másik Máté Gábor színész, aki jóval rámenősebb fickó vetélytársánál.
A produkció színészei a tájnyelv legkülönbözőbb regisztereit beszélik jobbára érvényesen. Ebből a nem gyenge mezőnyből lóg ki felfelé a Lédát alakító, gyönyörűen éneklő Jordán Adél. Pisikálok, mondja úgy, hogy a harmadik szótagra helyezi a hangsúlyt. Jordán szerepe szerint simulékony, doromboló macska és karrierre vágyó nő egyszerre. Nem először játszik a színésznő nem túl okos, megbicsaklott életű hölgyet, de a végtelenül naiv ösztönlény kínzó frusztrációja most nem jut el az észrevehetetlen, valamely sarokban megbújó, kielégületlen nő alkoholizmusáig, mert az öngyilkosság lerövidíti a szenvedéstörténetét.
Keresztes Tamás Ascher Tamás szerepében tehetséggel rejti a megközelíthetetlen személyiség ridegül racionális intellektusát a bozontos szakáll, a szemüveg és a hatalmasra nyílt szemek mögé. Mégis ez az ember azért lehet zseniális rendező, mert az örök kamasz gyötrelmes, sohasem szűnő kérdéseivel lakja be a világot. Keresztes remeklésének köszönhetően a nyughatatlan, krakéler értelmiségi szinte a fénykép hűségével versenyezve elevenedik meg a színpadon. A kényszeres, az ing- és a kabátujj minél gyorsabb felhajtására irányuló taglejtések, a keresztbe tett láb, amely egy pillanatra sem nyugszik, kellően megalapozza az alakítást.
A kevés eszközzel, ám annál nagyobb átütőerővel játszó Fekete Ernő Máté Gábort tehetséges, a nagy rendezői kiugrásra váró művésznek és a nők által elkényeztetett szoknyapecérnek mutatja. Olyan amorózó ő, aki a régen látott exbarátnője torkán az első adandó alkalommal ledugja a nyelvét, és aki elvárja a kedvesétől, hogy az levágja a lábkörmét. Mintha Szomory Dezső Hermelin című színművének önimádó főhősét, Pálfi Tibort látnánk. Emlékezetes az a feszült, hosszúra nyúlt pillantása, amelyet a nézők felé vet, miközben kínjában a szája szélét rágja. Nem csodálható az idegessége, hiszen a (talán tőle) gyermeket váró Léda sorsát próbálja elrendezni úgy, hogy ő maga mentesüljön a felelősség nyomása alól.
Az Ascher Tamás Háromszéken erénye a harsány humor mellett, két férfi főszereplőt illető kegyetlen irónia. Ám Pintér Bélát, az írót a társadalmi problémák és az atmoszféra sokfélesége iránti érzékenysége ezúttal cserbenhagyta, és ezen Pintér Béla, a rendező sem tudott segíteni. Az olyan jelenetek hiányolhatók, mint amilyen Enyedi Évának jutott, aki kifogástalanul élt is a karakter adta lehetőséggel. A rövidke monológon belül ugyanis sorról sorra módosul a bokorrímekbe szedett versszöveg hangulata. A gyermekszülésről a karrierje miatt végleg lemaradó színésznő és az idősödő nő pajzánsága egyszerre(!) adja meg a szituáció ellenállhatatlan dinamikáját és humorát, ahogy az általában Pintér Bélánál lenni szokott, most azonban az előadás egészéből valamiért hiányzik.

Back To Top