fbpx skip to Main Content
Menu

Pintér Béla köszöni, jól van (Török Ákos kritikája)

Az Anyaszemefénye előadásában Pintér ismét régi erényeit csillogtatja, miközben újakat is csatasorba állít.

A háborús szóhasználat nagyon is aktuális volt (most is az), amikor a függetlenek egyik  zászlóshajója, a kőszínházi repertoárt produkáló Pintér Béla és Társulata bemutatta az Anyaszemefényét. A kormányról ugyanis nem sokkal ezelőtt szivárgott ki, hogy olyan törvénytervezetet készül benyújtani, ami ellehetetlenítené a függetleneket, vagy legalábbis törvény szintjén levenné róluk a kezét. Ráadásul az állam az általa is támogatott kőszínházaknál az igazgató kinevezésébe is beleszólást kért, illetve a tervezet az NKA megszüntetését is tartalmazta. Ez utóbbi inkább csak némi fejetlenséget okozna, néhány jelenlegi kuratóriumot elnézve már most sem a szakmaiság és a szcéna átfogó ismerete jellemzi a kurátorokat, hanem inkább a jobboldali kötődés. Pintér Béla felszólt azon a kifejezetten békés és intelligens tüntetésen, amelyet a Független Előadó-művészeti Szövetség, az Örkény Színház, a budapesti Katona, a PanoDráma és a Radnóti Színház szervezett. A kormány az erős felháborodás hatására éppen ezeken a kényes pontokon visszakozott.

 

December 22-én ezért azt gondoltam, hogy a cikkem címe az lesz, hogy Pintér Béláé lett az utolsó szó. Aztán a kormány december 30-án és 31-én is rátett egy lapáttal, amikor is a TAO visszatérítéses listákon egyre szaporodtak olyan (a törvénnyel szemben) önkormányzatok, amelyekben fideszes a polgármester, pályázati számmal nem rendelkező egyesületek, és lemaradtak róla a magánszínházak, amelyek így nagyon nehéz helyzetbe juthatnak. Ráadásul 31-én kijött egy olyan rendeletmódosítás, amely szerint jogszerű lenne, ha a függetlenek nem kapnának működési támogatást. Így az utolsó szó mégis csak a kormányé lett.

8-10 évvel ezelőtt gyógyszerként jártam Pintér Béla előadásaira, évente kettőre szükségem volt belőle. Amikor gyengébb időszaka volt, valamelyik hídon sétálva ténylegesen megkönnyeztem, hogy most talán soha többé nem kapom meg a magam Pintér Béla adagját, amikor ismét repült a szekér, boldogan baktattam hazafelé. Pintér egy idő után az általános emberi rémtörténetek felől a közéleti horror felé fordult. Ennek az időszaknak a csúcsa a Titkaink. Az utóbbi két évben úgy éreztem, hogy ez a közéleti tematika kezd kifújni: A bajnok például nem csupán ízléstelen lett egy politikus magánéletének felemlegetése miatt, de a Parasztopera nyomába sem ért, a Szívszakadtig pedig szinte érdektelenre sikeredett. Mivel a közéletünk, és vele a mi életünk is közhelyesen érdektelen, így közhelyeken túl nem nagyon lehet rólunk mit mondani.

 

Jubileumi beszélgetések jelezte, hogy Pintér Béla dühös, és ennek a dühének szürreális képzete is formátumosra sikeredett. Az Anyaszemefényében ez a düh már lecsendesedett, helyére a metsző (ön)irónia lépett. Egy értelmiségi társaság belső rothadását mutatja meg, ahol szinte minden megtörténik, aminek nem lenne szabad. A választott forma ismét a zenedráma, a helyszín pedig egy televíziós csatorna és környezete.  A történet kifejezetten hasonlít saját történeteinkhez vagy rémálmainkhoz: megcsalások és megcsalatások, félreértések és féltékenység, zúzós rock és Jehova tanúi, macsóvirtus és férfilélek. Ennél több már spoilerezés lenne. Ami pedig a beszólást illeti, Kocsis Máté, aki zaklatószínháznak nevezte többek között a budapesti Katonát, majommal egyensúlyozó művészként jelenik meg egy pillanatra, és még egy valaki kap egy fricskát, vagyis Pintér Béla mértéket tartott ebben is.

 

Jordán Adél és Nagy Ervin már A bajnokban megmutatták, hogy remek énekesek és színészek, akik anyanyelvi szinten beszélik Pintér Bélát. Nagy Ervin a bemutatón megfázással küzdve is hozza a basszbariton macsót, aki azonban hatalmas szív is egyben. Jordán Adél párjának érzékenységét, elesettségét és őrületét is megtámasztja. Nincsen jó Pintér Béla Thuróczy Szabolcs nélkül, aki most is hoz egy bumfordian emberi családapát, aki próbál egyben tartani egy kereskedelmi tévécsatornát, Roszik Hella pedig felesége drámáját mutatja meg erővel telten. Stefanovics Angéla egy tizenkétéves kislányt játszik, hogy mennyire hitelesen, arra jó példa, hogy a párom nem hitte el az előadás után, hogy valójában negyvenes nő. Figurája éppen ettől a fura eldönthetetlenségtől lesz bizarr: egyszerre van benne az ártatlan gyermek és a romkocsmákban sört hörpölő nő. Fodor Annamária énekesként és színészként is remek, miként Jankovics Péter Nyüvek Tamása remekül rajzolja el egy mindenbebeleszarok, intelligens rockzenész alakját.

Az Anyaszemefénye ismét mai, ismét opera, sok közéleti témának odabök, meg is nevez politikusokat, még sem szimplán közéleti. Úgy mai és elrajzolt, hogy mégsem válik közhelyessé. A történet egy kereskedelmi televíziós csapat magánéletéről szól megcsalásokkal, lelepleződésekkel, összeveszésekkel, kibékülésekkel. Csupa szeretetreméltóan emberi figura szeretetkeresése válik végül apokalipszissé. Egy dolog hiányzik mind ebből, ami a korai Pintér Béla darabokban és előadásokban benne volt: a ráhökkenés katarzisa. Amikor olyan történik, amire soha nem gondoltál volna. Az Anyaszemefénye esetén, ha valaki kicsit nekiereszti az agyát, ki tudott volna találni ezekkel a figurákkal ezeknél cifrább történeteket is, ami viszont tényleg történt, borítékolható volt egy idő után.

 

Akárhogyan is, Pintér Béla – immár egy nagy befogadóképességű játszóhelyen is bemutatkozva – azt üzeni: köszöni szépen, jól van.

Forrás: https://lehetmaskentpkerdojel.blog.hu/2020/01/07/pinter_bela_koszoni_jol_van

Back To Top

TÁMOGATÓKAT KERESÜNK

A kultúrafinanszírozási rendszer átalakulása miatt a jelenlegi átmeneti helyzetben a társulat további működése került veszélybe. Nem látunk más lehetőséget, nézőinkhez fordulunk segítségért. Számos támogatási forma áll azok rendelkezésére, akiknek van lehetősége és szándéka társulatunk munkájának támogatására.