skip to Main Content
Menu

Sokszor nagyon nevettető, máskor metszően kegyetlen Pintér Béla Ascher Tamás Háromszéken című előadása. Röviden: jó színház.

Amikor a Katona József Színház színpadán megjelenik Keresztes Tamás Ascher Tamásra maszkírozva az Ascher Tamás Háromszéken című előadásban, a közönség majdnem „felrobbantja” a nézőteret. Jobban mondva, hosszas nevetésben tör ki. Maga Ascher is, aki a széksorok szélén állva figyelte az eseményeket, elmosolyodott, egyik lábáról a másik lábára állt. Keresztes, nem csak roppant módon hasonlít a színpadon Ascherre, hanem szinte pontos mása. Ugyanolyan a mozgása, az összes gesztusa, intellektuális fölénye, állandó elemző kényszere, de még a táskahordozása is zavarba ejtően pontosan képezi le Aschert. Mondhatnánk, hogy parádés paródia, de ennél jóval több. Egy élő személy, történetesen Ascher rettentően hiteles, igaz színpadi megjelenítése. Ugyancsak telitalálat Fekete Ernő Máté Gábora. Fekete hozza Máté jellegzetes szenvedélyes, olykor neurotikus, mégis vonzó, szorongásokkal, kitörésekkel teli karakterét. Bezerédi Zoltánnak látszólag könnyebb dolga van, hiszen magát kell játszania. (Korábban mintha arról lett volna szó, hogy Gothár Péterként jelenik meg, de úgy látszik ez az ötlet elesett.) Bezerédi látványos parókában, utalva arra, hogy a kilencvenes években még jóval több hajjal rendelkezett. Fanyar humorral, kíméletlen öniróniával játszik.

Pintér Béla pedig nem sokat teketóriázik, ha már lúd, legyen kövér, saját magát is beleírta új darabjába. A kisebbségi komplexusos, a nagyok árnyékában önmagát kereső és végül meg is találó Pintért Dankó István alakítja nagy energiával. A történet „a Katonavári Kaposa József Színházban” játszódik, melynek igazgatója a Zsámbéki Gáborból és Babarczy Lászlóból összegyúrt Tabajdy Sándor. A félelmetes, ugyanakkor nagy tiszteletnek örvendő direktort két színész – Elek Ferenc és Thuróczy Szabolcs – játssza egy időben, de a többiek egy személynek tekintik őket. Khell Zsolt színészportrékat ábrázoló színházbelsőt mutató díszlete jól mutatja, hogy a kaposvári teátrum és a Katona József Színház elegyét kapjuk a színpadon. És ez igaz a többi már nem saját néven szereplő figurára is. Lehet tippelgetni, hogy vajon ki kit játszik, Friedenthal Zoltán például feltehetően Vovánszky Jánosként, illetve csak Vovaként emlegetve Mohácsi Jánost kelti életre. És a többi figura esetében nem is érdemes tippelni, a karakter, illetve a figura típusa a lényeg. Pintér, mint minden darabjában, ebben is játszik, mégpedig Tegerdy Áront, az erdélyi színházigazgatót.

Pintér Béla verses szöveget írt, ez sokszor nagyon vicces, máskor mélyebb és drámaibb. De jók az arányok. A könnyes nevetésből araszolunk a sírósabb végkifejlethez. A darabban el is hangzik az egyik alapkérdés, hogy színpadra lehet-e állítani valós személyeket, és a választ is megkapjuk: „Nos, szabad. Mert mi, mindannyian szenvedő, esendő emberek vagyunk. A nézőtéren, és itt fent, függetlenül attól, hogy kik vagyunk civilben, összetartozunk.” A helyzet szülte, hogy Máté Gábor életéről, nőügyeiről szülessen darab. És ezt a szerzőn kívül maga Máté Gábor is vállalta. Innen kezdve azon kellett drukkolni, hogy miként működik ez a színpadon. Szerintem Pintér, mint korábban már többször, most is jól oldotta meg a kényes feladatot. Úgy látszik ebben tud igazán nagy formát mutatni, mert mint A bajnok esetében, most is mer metszően kíméletlen ás őszinte lenni. Bár a történet itt is nagyrészt fikció, a figurák magatartása jól felismerhető és maga a tükör sem fest rózsaszín képet. A színpadon látható Ascherről és Mátéról kiderül, hogy bár talentumuk, intellektusuk rajongásig szerethető, jellemük korántsem makulátlan. És itt van Máté esetében a már az előadás előtt többször emlegetett valós magánéleti momentum, vagyis hogy egyik szerelmét abortuszra kényszerítette. Pintért ez az eset beindította és drámai tragédiát kreál a dologból. Nem kímél benne senkit, sem Aschert, sem Mátét, sem önmagát. Ha már színházban vagyunk, a tükörnek, tükörnek kell lennie, és abba bizony bele kell nézni.

Nem írtam még az erdélyi színésznőt alakító Jordán Adélról, aki képes eljátszani a tragédia hősnőjét, és nem mellesleg fantasztikusan énekel. Egyébként is remekek az előadásban a népdal és néptáncelemek. (A Három nővér próbájában különösen) Pintérnek még arra is futotta, hogy egy röpke jelenet erejéig a szexuális zaklatás témáját is érintse, persze csavarral.

A darabban az egyik szereplő azt mondja: a színház ideje nem percekből áll, hanem a pillanatok igazságából. Itt több mint két órát tölthetünk együtt Pintérrel és Máté Gáborékkal, és szerencsére nagyon sokszor arcul csap bennünket az adott pillanat igazsága.

Back To Top