skip to Main Content
Menu

Az évad legjobban várt bemutatója: Ascher Tamás Háromszéken, írta-rendezte Pintér Béla. Már a nézőtér is izgalmas volt a Katonában: amikor a bal első ajtajánál megjelent Ascher Tamás, voltaképp nem lehetett biztosan tudni, hogy ő ez vagy Keresztes Tamás?!
Hebegek-habogok. Félelmetes ez az ember. Mármint Pintér Béla. Zseniális. Zseniálisan… szemét – jött ez most a lelki számra szertelenül és igazságtalanul. Azt egyáltalán nem gondoltam volna, hogy konkrétan megvalósítja a Heti Válasz koncepcióját.
Az első félórában volt olyan pillanat, amikor megrémültem, hogy nem lesz-e ez bántó a határon túli színházi kollégák (vagy egyáltalán, határon túli magyarok) számára. Volt az első félórában olyan pillanat is, amikor attól tartottam, nem fog-e ez megmaradni egy szűken vett szakmai paródia szintjén.
De aztán elmúlt az aggodalmam. Alighanem azért, mert Jordán Adél csodálatosan összetett szépségű figurája és játéka fölébe emelte az egészet a színházi közegnek, és kinőtt egy igazi dráma.
Mindegy, hogy a szereplők konkrétan megnevezhetőek-e – én nem mindenkiről tudom, kicsoda, és nem feltétlenül mindenki valakicsoda –, de az biztos, hogy sok létező, jelenlévő és jelen nem lévő ember valós fájdalma épül bele a darabba, az előadásba.
Milyen részletgazdagság, rétegzettség és rafinéria! Hogy csak egyet mondjak: Borbély Alexandra Natasája, akinek nem hogy zöld az öve, de még műdal-magyarnótát is énekel.
Az előadás egyik csúcspontja az volt számomra, amikor az Ascher Tamásnak egyszerűen elképesztő Keresztes Tamás dalban oltotta le Bezerédi Zoltánt.
Két óra szünet nélkül. A taps végén úgy éreztem, egy pisikálás után simán visszaülnék még egyszer megnézni.
És kell is sietni a nézéssel, mert szerintem még feljebb fog menni a jegyár.

A Katona varázstárában valahogy varázsoltak nekem egy jegyet a tegnapi Ascher Tamás Háromszéken-előadásra is. Hát lényegében potyáztam, hiszen nem írok kritikát, nincs rá megbízatásom. (Előfordul, nem is ritkán, hogy az embernek nem olyanról kell írnia, amiről szívesen írna, hanem olyanról, amiről nem annyira szívesen.) De ha most kérne valamely orgánum kritikát, már úgyis késő lenne. Egyrészt mert magamnak néztem (kétszer), másrészt mert már annyi mindent megpendítettem itt, hogy kifejtve ismétlésekbe kellene bocsátkoznom.
Másodszorra is jó. (Borbély Alexandra elcsámborgott hangja színesítette az estét.) Nézhetjük a produkciót úgy is, mint a híres Három nővér keletkezéstörténetét, amint arra a búgócsiga-motívum utal. Belefér közben egy, a klasszikus Három nővér-paródiával a versenyt felvevő műsorszám is. Ha meggondolom, hogy eszerint Ascher eredetileg Szoljonijt láthatta Szirtes Ági Irinájában… Miközben Jordán Adél nemcsak egy hoppon maradt Mása, de aztán voltaképp a Sirály negyedik felvonásbeli Nyinája is benne foglaltatik.
Az a benyomásom, hogy a két férfi főszereplő, Keresztes Tamás és Fekete Ernő ellentétes színészi utat jár be. Keresztes a külsőség felől indul – halálpontos gesztusokkal, mozgással, mimikával. Még arra is képes, hogy Ascher figurájából néptáncoljon jól (mondom, mintha láttam volna valaha is Aschert néptáncolni. Nem láttam. De most már el tudom képzelni, hogy kirakja a legényest.) És aztán eljutott a belsejéig, bekebelezte. Fekete Ernő ezzel szemben belülről kezdhette, és fokozatosan lett ránézésre is egyre mátégáborabb. Mire nőközelbe került, már a hangja, a tónusa, az arca, a mozdulatai is mind megvoltak. (Az erőteljesebb szemöldökhasználat még hátravan talán.)
Két napja erről a darabról írok, és nem említettem még, mennyire érződik, hogy férfibűnök súlyos tömege nyomja. Mintha ezeknek a vonzó pasasoknak (Pintér Bélát is ideértve természetesen) a gazdag, nagyívű pályáját Déva-várák szegélyeznék, beléjük falazott boldogtalan nőkkel-asszonyokkal.

Back To Top