fbpx skip to Main Content
Menu

A 20. évad véget ért, már a következő évad bemutatójára készül a Pintér Béla és Társulata

A Pintér Béla és Társulata 20. évada igazán mozgalmas volt. Az ősz a Kórház-Bakony felújításával kezdődött, majd  Pintér Béla Újabb drámák című kötetének bemutatójával folytatódott - a magyar dráma napján. A könyvet idén tavasszal a Libri irodalmi díj 10 döntőse közé választották. Az alkotók a születésnapra egy színházi előadással készültek, így kapta a 20. évad új bemutatója a Jubileumi Beszélgetések címet. Az előadás nemcsak a Pintér Béla és Társulata első bemutatóját, az 1998-ban készült Népi Rablétet idézi meg, de az…

Tovább

Változás!

Kedves Nézőink! Június 15-én szombaton rendezvény miatt az eredetileg 20.00 órára meghirdetett Árva Csillag című előadást a Szkéné Színházban megváltozott kezdési időponttal játsszuk. ÚJ KEZDÉSI IDŐPONT: 18.30! Szintén a Mozgás Éjszakája rendezvény miatt a rakpart a Szent Gellért tértől a Rákóczi hídig le lesz zárva, érdemes a parkolásra több időt szánni. Köszönjük megértésüket!

Tovább

Jegyek a jubileumi évad utolsó előadásaira

Nemsokára itt az évad vége, érdemes lecsapni az idei utolsó előadások szabad jegyeire: Jubileumi Beszélgetések június 9. vasárnap 20.00 Fészek Művészklub június 10. hétfő 20.00 Fészek Művészklub június 11. kedd 20.00 Fészek Művészklub Online jegyvásárlás kezelési költség nélkül ide kattintva. A Sehova Kapuja június 6. csütörtök 19.30 - csak pártolói jegyek Átrium Színház június 7. péntek 19.30 - csak pártolói jegyek Átrium Színház

Tovább

200. Titkaink

200. előadásához érkezik 2019. május 16-án a Pintér Béla és Társulata Titkaink című produkciója. Az előadást 2013 októberében mutatta be a társulat a Szkéné Színházban - ahová ebben az évadban visszatért. Vendégszerepelt többek közt Mariborban, Szabadkán, Berlinben, Frankfurtban, Braunschweigben, Bázelban, Temesváron és Thesszalonikiben, a Bécsi Ünnepi Heteken és New Yorkban. 2014-ben az előadás elnyerte a Színikritikusok Díját A legjobb előadás és A legjobb új magyar dráma kategóriákban, a Vidor Fesztivál Dottore-díját A legjobb előadásért, majd a 40. Fadil Hadži Days…

Tovább

1% támogatás

Köszönjük, ha adója 1%-ával a 20 éves Pintér Béla és Társulatát támogatja! Adószámunk: 18245426-2-43

Tovább

Embervágás, hancúrozás – Kállai Katalin, Art7.hu

Nem disznót ölnek hangosan énekelgetve, hanem sokkolót vesznek a kezükbe és disznó helyett levágják a belső ellenzéket. S bár meglehetősen szomorúan hangzik, de ott helyben kolbászt csinálnak belőlük. …és mert semmilyen művészet, politika vagy hitvallás nem látszik felnőttnek ehhez a gátszakadáshoz, nem marad más, mint a tréfa és a véres pózok.” (Hugo Ball: Menekülés az időből, 1916.) Béla szembenézett magával. Gyilkos önvallomásra késztette. Mindehhez a társulat többi tagját sem kímélte. A nyilvános önvizsgálat egy showműsor keretei között zajlik, ami konkrétan…

Tovább

Libri irodalmi közönségdíj: Pintér Béla Újabb drámák kötete a 10 döntős között!

 Május 12-ig lehet szavazni a közönségdíjra! Idén 154 kötet közül 140 neves közéleti személyiség szavazta meg a 10 döntős művet. A 10-es listát a fenti képre kattintva találjátok. Közülük kerül majd ki a Libri irodalmi díj és a Libri irodalmi közönségdíj nyertese. A közönség május 12-ig, majdnem két teljes hónapon át szavazhat a Libri weboldalán és könyvesboltjaiban, áprilisban pedig a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. A szavazók között 100 darab ajándék könyvcsomagot sorsolnak ki a szervezők, a könyvcsomagok a Libri irodalmi díjak 10 döntős könyvéből állnak össze. A Libri…

Tovább

Adómentesen juttatható színházjegy

2019. január 1-től adómentes a kifizető által magánszemélynek ingyenesen vagy kedvezményesen juttatott kulturális szolgáltatás (színház-, tánc-, cirkusz- vagy zeneművészeti előadás) igénybevételére szóló belépőjegy és / vagy bérlet, valamint a könyvtári beiratkozási díj - az adott évben érvényes minimálbér összegéig. Az adómentesség csak abban az esetben alkalmazható, ha a belépőjegy, bérlet nem visszaváltható, valamint ha nem utalvány formájában jelenik meg.

Tovább

UP Újpesti Rendezvénytér megközelíthetőség

Az UP Újpesti Rendezvénytér az Újpesti Piac épületében található, a piac fölött, a 2. emeleten.    A piac feletti második emelet a piacépület templom felé néző oldalán közelíthető meg lépcsőn és lifttel. Lépcsőn: az első emeletre az épületen kívül található lépcső vezet, innen a második emeletre az épületen belül található mozgólépcső visz fel.        Az üvegfalú lift az épület templom felé néző oldalának közepén, a fotocellás üvegajtó mögött balra található.

Tovább

Múltunk mind össze van torlódva.

1881-ben vagyunk. Illetve 1848 októberében. És persze aznap, az előadás napján: a nézőtér bejáratánál Friedenthal Zoltán tépdesi a jegyeket, ő és Hajdú Rozi irányítják az ültetést, aztán az utóbbi kér egy kis figyelmet, elszámol háromig és már útnak is indultunk. 1881-be. És rögtön 1848-ba, október negyedik napjára. Esetleg történelmi tudatunk mélyére.  Mely tudat kissé zavaros, tele félinformációkkal, negyedismeretekkel, tévhitekkel, belénk szuszakolt értelmezésekkel és azok átértelmezéseivel, hamis kultuszokkal, öncsalásokkal. Feltehetően erről szól ez a többszörösen megcsavart, frenetikusan mulatságos és szívszorítóan keserű időjáték.

Mit sem tudunk például a schwechati csatáról, nem is beszélve gróf Baráznay Ignác, a pákozdi szittya oroszlán, sőt a Pákozdi Szittya Oroszlán (Mucsi Zoltán) hőstettéről. (Aki aztán eltűnt az említett csatában. Ha eltűnt.)

Tulajdonképp arról sem, hogy 1848-ban már működött Pesten a Kaisers TV, Ungarn.

Ennek a – nyilván még kezdetlegesen felszerelt (például nincs büfé: a Komló kertig kell menni sörért!) – stúdiójába esik be Baráznay Amália (Enyedi Éva).

1881-ből.

Eredetileg az édesanyjához jött be a kórházba, egyenesen Bécsből, de ah, már későn érkezett. Mély fájdalommal és határozott mozdulatokkal kezd el kutakodni egy esetleges cédula után, amin az örökségét tartalmazó széf betűkódja lehet, még a halott szájába, sőt a szoknyája alá is benyúl. Balázs Gábor (Friedenthal Zoltán) védő kart nyújtva visszahipnotizálja őt a múltba, hogy megkérdezhesse a kódot. Ingyen teszi, a Pákozdi Oroszlán érdemeire való tekintettel („Ha akkor győzünk, most nem így állna ez az ország, az biztos!”). A varázslat azonban nem sikerül tökéletesen: Amália a tévé élő adásában jelenik meg, amiben Lágyvölgyi Dombor Panka (Szalontay Tünde) és Üreghi Szidónia (Stefanovics Angéla) bemondóművésznők épp Schubert Winterreiséjéből énekelnek, mert itt fontos a kultúra (a zongoránál Nicolas Sárközy, azaz Kéménczy Antal). Majdnem annyira, mint a reklám és a szponzoráció, aminek jegyében Rohácsi bácsi (Quitt László) is ott ül a stúdióban, hogy alkalmas pillanatokban elmondhassa arannyal, ezüsttel és törtarannyal kapcsolatos szövegét.

A tévé osztrák tulajdonban van, munkatársai, köztük a román Marián Kornél (Terhes Sándor, illetve Polgár Csaba), az osztrák himnuszt, a Gott erhaltét éneklik őszinte lelkesedéssel felsőbb utasításra. Vagy felsőbb utasításra őszinte lelkesedéssel. Még. De mit látunk? Hirtelen belép Kossuth Lajos (Thuróczy Szabolcs) és Petőfi Sándor (Pintér Béla)! Azaz Petőfi nem lép be: megsértődött. Aztán mégis belép – Pintér Béla operai belépőt komponált magának, illetve hát a borzas hajú költőnek, Rákóczi-indulóval, szablyával, szigorú tekintettel, ahogy jobb képek festői ábrázolták a lánglelkű poétát. Azért sértődött meg, mert szerinte – ahogy ezt élő adásban szóvá is teszi – épp Kossuth hívására érkezett a tévét lefoglalandó, de Kossuth mégis egyedül foglalná le, besurrant előre. Ezen elvitatkozgatnak kicsinyég. Aztán csak lefoglalják az intézményt, hisz végül is ezért jöttek, Petőfi át is nevezi – igazi nyelvi gyöngyszem! – Magyar Nemzeti Élőképvibráncnak és mindenkit kirúg, Rohácsi bácsit, immár urat kivéve, mert a támogatás, az azért kell. (Tegyük hozzá a teljesség kedvéért: később mindenkit visszavesznek, Panka ugyanis ismeri Baráznay feleségét, aki szól Petőfinek… Marián Kornél pedig – végre valaki! – pontosan idéz egy Petőfi-verset.)

Szegény Amália, akit viszont kinevez bemondóművésznőnek, azzal kénytelen szembesülni, velünk együtt, hogy a történelem- és irodalomkönyvek hősei olykor kicsinyes torzsalkodásokba bonyolódnak, míg kissé irreálisan az ellentámadást, a teljes győzelmet várják, a keményen robotoló kisemberek pedig elveik feladásával, már ha vannak elveik egyáltalán, mindent bedobva könyörögnek az állásukért. Lám, Marián Kornél – három gyerek apja! – Amáliát, új idők új emberét kérleli, szóljon az érdekében, később kokárdásan, magyar zászlót lobogtatva rohan be az adásba. („Az ő képességeivel muszáj nyalni a hatalom seggét” – mondja róla Panka, de nyalják azt ők is.)

Amáliának azt is látnia kell, hogy a Pákozdi Szittya Oroszlán sem oly makulátlan, mint addig hitte. Neki kell beszélgetnie vele a tévében, eleinte meg se tud szólalni: imádott atyja ül mellette, akit sosem látott, hisz eltűnt az ő születése előtt. Baráznay Ignác ugyan valóban megmentette egy pákozdi család életét (mely dicső hőstett annyira demoralizálta a horvát sereget, hogy rögvest visszavonult), de magánéleti válsággal küszködik. Magyarán csalja a feleségét, született Rotschild Elzát (Szamosi Zsófia). Aki terhes. Amália fültanúja lesz egy beszélgetésnek Baráznay és szerelme közt – aki nem más, mint Üreghi Szidónia! És nem csak egy beszélgetésnek… E pillanatban nem tudhatja, ki is az édesanyja. Érthető, hogy elájul. Balázs Gábor éleszti újra: eddig is átlátott ide 1881-ből, tudott súgni Amáliának, most pedig testi valójában is megjelenik 1848-ban. Az egyetlen baj, hogy pisilnie kell, egyre kevésbé tudja visszatartani.

Teljes a káosz, Rohácsi bácsi ki is mondja: „Kiabálnak, énekelnek, teljesen össze vagyok zavarodva!” Ő a nép, mint Tiborc a Bánk bánban, csak neki, Tiborccal ellentétben, van pénze, költik is rendesen, cserébe hozzávágnak egy (olcsó) koszorút. Az ő vagyonából fizetik a különvonatot is, ami a stábot és a vezetőséget leviszi a nyugati határra, hogy élőben tudósítsanak az ottani hadszíntérről. Ahonnan Baráznay meg akar szökni Szidivel Brazíliába. Már csupán azért is, mert biztos benne, hogy elvesztik a schwechati csatát, és valamiért nem akarja, hogy a szabadságharc bukása után kivégezzék vagy börtönbe zárják.

A schwechati csatát el is vesztették, október 30-án, a nemzetőrök harcedzettségének hiánya és az ellenségénél jóval kisebb létszám miatt.

Már ha hinni lehet a Magyarország története a 19. században című kötetnek (szerkesztette Gergely András, Budapest, 2001, Osiris).

De a csatát tényleg elvesztettük.

A valóságban.

Pintér Béla – egy újabb fantasztikus csavar – megnyereti.

Előrontanak a Baráznay-huszárok, a császáriak összezavarodnak és megfutamodnak.

Marián Kornél, akiből rosszkor tör ki a román öntudat, azért még lelőné Kossuthot, de Balázs Gábor elrántja a fegyver elől, így őt találják el a golyók.

Miként élhet akkor 1881-ben?

Sehogy. Ő nincs. Illetve… Egy újabb fordulat szerint Amália álmodta az eddigieket. Valamikor elaludt. Az édesanyja is él (Rotschild Elza), az édesapja is, most jön az ünnepi kormányülésről: az osztrákok szeretnének kiegyezni velünk, elég volt nekik harminchárom év bűnhődés.

Azaz Schwechatnál mégis győztünk.

Ma van a Schwechati Diadal harmincharmadik évfordulója, a Magyar Függetlenség Napja, a Nemzeti Balázs Gábor Nap.

A németek és a franciák hozzánk járnak segélyért, rosszabbak, mint a tarháló svájciak, mondja Rozi Amáliának 1881-ben. Örkénynél – Nézzünk bizakodva a jövőbe! – csak száz-száztizenöt év múlva ér véget az „ezeréves pechszéria”, akkorra lesz Visegrád a Dunai Magyar Köztársaság székhelye, akkorra váltja fel a vanília szót az eredeti jelentését elvesztő háború, Pintér nem bír addig várni.

Vagy Amália ezt is álmodja?

A tévében mindenesetre az Üvöltés az éjszakában című film megy, egy gyönyörű brazil színésznő is játszik benne, bizonyos Sidonia Uregenos. Rozi pedig visszavezet minket a békés, boldog jelenbe.

Végigröhögtük a másfél órát, de nem olyan vidám történet ez.

Középfajú bohózat, mondjuk. Vagy tragikus. Mégis, a nemzeti történelmünkről van szó! Arról, hogy miként él bennünk, miként gondolkodunk róla, magunkról, édes hazánk múltjáról és jelenéről! Mit ér az ember, ha magyar.

Pintér Béla nem rest két jól bevált, régi eszközt felhasználni, összekombinálni, az időutazást és az álmot. Van egy fikció, a mából visszakerülünk 1881-be, onnan 1848-ba, aztán erről a fikcióról kiderül, hogy egy fikción belüli fikció. De, mint mondtam, lehet, Amália azt is csupán álmodja, hogy felébredt, hisz, bármily sajnálatos, Schwechatnál nem győztünk! (Bár, ha Magyarországnak semmi felelőssége nincs a második világháborús deportálásokban, akár győzhettünk is.) A megszokott és általam roppantul kedvelt Pintér Béla-i túlhajtottság, túlcsavartság ez, tán nem is mindig következetes, de a fenébe a következetességgel, ha Kossuth ilyeneket mond Baráznaynak: „Most beszéltük a Petőfivel, hogy te leszel a Nemzet Arca. … Nagyon jó üzenet a magyar embereknek, hogy veled kezdett a független média!” Sőt nekem már az is elég, ha Petőfi így szól az utazás előtt megafonhangon: „A vonat csak Komárom állomáson áll meg…”

A rendszerváltás vezetői, akiket itt Kossuthnak és Petőfinek hívnak, kicsinyesek és ábrándkergetők. Petőfi folyton megsértődik, Kossuth nem törődik a realitásokkal és csak a radikális koncepcióra kíváncsi, az szól a győzelemről. Ha annak ismertetésére Móga tábornok nem hatalmazta fel Baráznayt, felhatalmazza ő, hisz ő az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke és amúgy se kedveli Móga Jancsi bácsit. Elfoglalnak és megszüntetnek, leváltanak és kineveznek, ők az urak. Berendezkednek. A zászlók tudják a dolguk, maguktól leesnek, maguktól bontódnak.

A rendszerváltás alanyai, akik itt a tévé munkatársai, csak a saját érdeküket nézik. Ahogy a Pákozdi Oroszlán lánya sem rest az anyja szájában kutakodni a széf kódja után. Enyedi Éva – ő a dramaturg is – egyszerre mutatja a múltba visszazuhant mesefigurát és Baráznay tábornok balsors tépte lányát. Szalontay Tünde és Stefanovics Angéla jókedvvel, bőséggel, de mértéktartón komédiáznak, különösen megkapóak Schubertet énekelve.

Ami történt, nem úgy történt, ahogy az iskolában tanítják. És akárhogy tanítják, nem úgy történt! Taníthatják, hogy ellenforradalom volt, hogy nem az, hanem népfelkelés, illetve forradalom, de nem úgy volt forradalom, hanem amúgy… 1848-ról vagy 1956-ról vagy 1989-ről igazából az fog valóban tudni valamit („mindent” tudni, végleges érvénnyel, nem lehet), aki elfogultságok és előítéletek nélkül, őszinte kíváncsisággal közelít hozzájuk. Aki gondolkodik róluk. Nehéz. A manipulálás azonnal megkezdődik, Baráznay százados, anélkül, hogy ő a legkevésbé is akarná kineveztetik Pákozdi Oroszlánná („Maga örülne neki, ha elneveznék magát a Rákospalotai Mosómedvének?” – kérdi Amáliától), majd tábornokká, film fog készülni róla, a félelmet nem ismerő katonáról és példás családapáról, a forgatókönyv írója Jókai.

Kevés tisztességes ember van itt. Például ő, Baráznay Ignác. Nem áltatja magát, tisztán lát, ezért is akar megszökni. Vagy a felesége, Elza, aki szereti őt. Mucsi Zoltán és Szamosi Zsófia pontosan érzik és pontosan megmutatják ezt. Visszafogottan játszanak, alakításukban ott van két, valóban érző ember tragédiája. Rohácsi bácsi pedig még nemzetőrnek is beáll, talán nem teljesen saját jószántából, mindenesetre zokszó nélkül adja, csak adja a pénzt, nem is tudja, mire. Naiv, hagyja magát kihasználni. Ki is használják („A vállalkozás anyagi hátterét Rohácsi úr biztosítja. Még nem tudja, de nem kell itt elkapkodni semmit!”) Quitt László Rohácsija mulatságos és szánandó. Balázs Gábor pedig, aki szintén nem akar hős lenni, őszintén tiszteli a Pákozdi Oroszlánt és őszintén hiszi, hogy ha akkor győznek, most máshogy állna az ország. Nem látványos szerep, de Friedenthal szekundánsként is tud jelentős lenni.

A fiktív hős mellett van két valódi. Kossuth és Petőfi. Pintér Béla Kossuth- és Petőfi-ábrázolásán mélységesen – vagy inkább sekélyesen – fel lehet háborodni. Szerencsére azok, akik felháborodnának rajta, nem járnak a Szkénébe, nem ismerik Pintér Béla műveit. És nem értenék, hogy itt nem deheroizálásról van szó, pláne nem szobordöntésről, sárba rántásról. Ez a Kossuth és ez a Petőfi azonban valóságosabb, mint amennyire a szabadságharcot közvetítő tévéadás. (A csataképek mögött persze ott van annak a félelmetes abszurditásnak az élménye, hogy napjaink háborúit vacsora közben ott láthatjuk a híradókban.) Karikatúrák, és a jó karikatúráknak lényegi közük van az eredetihez. S olykor, mint most, dac is van bennük, jogos dac a heroizálással, a szoborba merevítéssel szemben.

A legszebb jelenet ebből a szempontból kétségkívül a vizeldében játszódik. Baráznay, Balázs Gábor, majd Kossuth és Petőfi. Fontos témák kerülnek itt szóba diszkrét csörgedezés mellett. De nem utolsó a Kölcsey Himnuszával való játék sem. Petőfi „gyors, pattogó ritmusban” énekli – „Legalább a himnuszunk legyen már egy kicsit optimistább, a jövőbe nézőbb!” Kossuth először megdöbben, nagyon nem tetszik neki („kicsit problematikus”), de aztán már ő is ezt akarja hallani. Egész pontosan a schwechati győzelem után… Pintér természetesen azzal is eljátszik, hogy Petőfi nevét ugyan mindenki ismeri, de a műveit, hát azt nem. (Ez a játék csak akkor működik, ha a közönség ismeri az eredetiket, amiket itt folyvást elferdítenek. Nagy kérdés számomra, meddig fogják ismerni őket.)

Irodalomtörténészi énem itt egy rövid kitérőt szeretne tenni. Utalva egyrészt Margócsy Istvánnak a Petőfi-kultusz írásos dokumentumait összegyűjtő, igen tanulságos kötetére (Jöjjön el a te országod…, Budapest, 1988, Szabad Tér Kiadó) – e különböző árnyalatokat öltő kultusz fedte el a költőt és költészetét, majdnem lehetetlenné téve az elfogulatlan, higgadt olvasást. És utalva másrészt arra, hogy Petőfi a mindennapi érintkezésben bizony elég kellemetlen figura lehetett: „Még Jókai” – írja emlékezéseiben Jókai fogadott lánya, Feszty Árpádné Jókai Róza –, „aki úgy imádta, mint emberi lényt az anyján és feleségén kívül soha, még Jókai is bevallotta, hogy bizony faragatlan legény volt.” (Szűk körben, nyilván. Mert amúgy maga is alakította a kultuszt, 1882-ben ő beszélt a szoboravatáson.)  Júlia szoktatta le a köpködésről, a káromkodásról, a hagymaevésről… Pintér Béla nem is deheroizál annyira.

A nagy trouvaille, a Kaisers TV, Ungarn adásait képernyőn is látjuk, ez Vella Péter nagy érdeme.

Élőben látjuk a schwechati diadalt.

Balázs Gábor, mikor elkezdi Amália hipnotizálását, ezt mondja: „Itt és most, ezen a helyen, bármi megtörténhet és bármi lehetséges.” Rozi ezt az előadás végén megismétli.

Nem tévednek.

D. Magyari Imre

 

 

 

 

 

 

Back To Top

TÁMOGATÓKAT KERESÜNK

A kultúrafinanszírozási rendszer átalakulása miatt a jelenlegi átmeneti helyzetben a társulat további működése került veszélybe. Nem látunk más lehetőséget, nézőinkhez fordulunk segítségért. Számos támogatási forma áll azok rendelkezésére, akiknek van lehetősége és szándéka társulatunk munkájának támogatására.