Múltkori nagy port kavart bemutatója után Pintér Béla újabb előadással jelentkezik a Katonából. Az akkori porkavarás oka elsősorban politikai és bulvártermészetű volt – Pintér egy kormánypárti vezető magánéletéből írta a darabot.
A bajnokot sok támadás érte a jobboldal részéről, az előadásra mindenesetre a mai napig szinte lehetetlenség jegyet szerezni.
A rendező a színház rábólintásával az egyik provokációra felvette a kesztyűt, gondolván, ezzel bizonyítják, nemcsak más f…val tudják verni a csalánt, és a saját házuk táján is képesek sepregetni.
S hogy a csalán mennyire csíp most, és e sepregetés mennyire erőteljes, mint anno elődje? Hogy a kesztyűnél maradjunk: inkább csak kesztyűs kézzel sepregetnek itt, ami inkább csak gesztusértékű, mint valóban tisztító erejű. Fityiszt mutató incselkedés: mi ezt is tudjuk, ezt is bevállaljuk.
Bár némi szennyest valóban kiteregetnek a „Kaposa” egykori és jelenlegi vezetőiről, és Pintér kiparodizálja még saját magát is, mégis tét nélküli az est. Sokkal inkább egy szarkasztikus vallomás magáról a színészlétről, mint önkritikus szembenézés. Effajta vallomást viszont mások már sokkal invenciózusabban, mélyrehatóbban tettek, elég csak Bereményi Géza Turnéjára gondolnunk. Pintér Béla most a két szék között a pad alá esett.
Sem provokációra adott válasza, sem a művészlétről írt bluesa nem lett elég karcos.
Igen, kegyetlen világ ez: maximalizálja a kiszolgáltatottságot, és könnyen kispadra ültet, hovatovább hímsoviniszta, egocentrikus embereket termel ki. Ám itt most mindebből nem igazán lesz általános érvényű, minket is érintő látlelet.
Nota bene a színészek, mindenekelőtt Jordán Adéllal, Bezerédi Zoltánnal az élen, igen magas színvonalon prezentálják a pintéri profán sorstragédiákat, nyelvezetet és a humorral erősen átitatott stílust. Keresztes Tamás (Ascher Tamás) virtuóz karakterábrázolásával, Elek Ferenc epizódszerepet is jelentőssé növeszteni képes tudásával, Dankó István (Pintér Béla) remek karikírozó képességével nyűgöz le. Éppen ezért sokat mondó, hogy a remek alakítások ellenére egy idő után mégis azon kapjuk magunkat, hogy időnként már-már unatkozunk.
Persze a kajánul hátulról mutatott színház többnyire igen szórakoztató és szellemes. És ez önreflektív népdalos, legényes színház akár jó is lehetett volna, ám Pintér nagyot akart dobni, és túlagyalta. A minden határ áthágása és a megfelelni vágyás egyszerre munkált az alkotóban, így lett darabja látszólagos hazardírozása ellenére egy meglévő panelekből építkező biztonsági futam.