fbpx skip to Main Content
Menu

Pintér Béla legújabb előadásplakátja már egy hónapja borzolja a kedélyeket: egy gyulladásos, rózsaszínlő fogsor vicsorog róla. Reklámfogásnak kitűnő, étvágyunknak már kevésbé használ. A Szutyok a személyes tragédiák szintjén mutat be egy „országosabb” drámát: azt, hogy valaki vagy bárki miképpen torolhatja meg személyes sérelmeit egy elvakult ideológia zászlaja alatt (vagy azt pusztán csak eszközként használva), valamint azt, hogy a bosszú miképpen nézhet ki ma Magyarországon.

Kopár színpadkép, tragikus hír: egy házaspár épp most tudta meg, hogy nem lehet soha saját gyermekük. A hírt hozó kérlelhetetlen és gunyoros nőgyógyász hatalmas fehér uszálya fokozatosan beborítja a teret, majd újból kopáran hagyja azt. A háttérben pedig ott van a tél felirat, hogy később a következő négy évszak történéseit kerek egészként szemlélhessük.
Egy elöregedett magyarországi faluban vagyunk. Mindenki ismer mindenkit, összeaszott kis közösség, ahol minden családnak megvan a maga keresztje. Ebbe a környezetbe kerül be két intézetis lány: a szőke, kék szemű Rózsi, intézeti gúnynevén Szutyok (a fogsorát egy gyulladás csúfította el, és emiatt rendkívül sértődékeny), valamint Anita, a szemrevaló, behízelgő modorú bár hazudós kis cigánylány. Egy értelmiségi házaspár, Irén és Attila fogadja örökbe őket, mivel nekik nem lehet saját gyerekük. Irén szociális munkás, még szép, határozott jellemű és szeretetteljes asszony, aki meddősége miatt magában hordozza az örök fájdalmat, hogy nem lehet már igazi nő. Attila biopék (több falubelit is foglalkoztat), tehetségét számos területen is kibontakoztatni vágyó művészlélek, aki felesége iránti odaadásból vállalja az örökbefogadás minden „nyűgét”. A falu népe az elején berzenkedett kicsit Anitától cigány származása miatt, de később elfogadták őt is. A lányok gyors integrációjában segített az Attila által rendezett Budai Ilona című előadás is, amely elnyerte egy kisebb színházi fesztivál fődíját. Szutyok azonban a személyét ért sértések miatt (vagyis amit annak érez) egyre többet gyűlölködik. Amikor pedig Anitáról kiderült, hogy ellopott egy pénztárcát, mégis mindenki megbocsát neki, ezt már Szutyok nem tudja elviselni. Irént kivéve mindenkire megharagszik, és inkább visszatér a nevelőotthonba. Hogy majd árpádsávos „igazságszolgáltatóként” térjen vissza, és beleszóljon mások életébe, sorsába.

Pintér Béla a köztudatban élő nemzetiségi sztereotípiákkal operál: a cigánylány csal, lop és hazudik, a sikeres biopékről és tehetséges színházrendezőről meg kiderül, hogy zsidó, hiába Hidegföldi a vezetékneve. Honi konstellációkban gondolkozva már szinte természetesnek tűnik, hogy megjelenik az árja árpádsávos Rózsi. A történet azonban nem áll ki egyik oldal mellett sem, mindenki kap egy-egy „pofont”: sem a cigány, sem a zsidó, sem a szélsőjobbos nem különb a másiknál. A drámai helyzetek súlyosságát enyhíti, tragikusságát oldja a pintérbélai, változatos nyelvi humor, amely sírás helyett nevetést hoz a közönségnek. Ez a felszíni vidámság azonban „felhúzza” a negyedik falat, így az az érzetünk támadhat, hogy nem kell komolyan venni azt, ami a színpadon történik.

A falu szegénységét, visszamaradottságát a jelmezek mutatják, mivel itt a divat is inkább a tíz évvel ezelőttöt jelzi: magastalpú cipők, a tinilányokon minden nagyon mini, az érett asszonyok pedig kendőt és lábszárközépig érő szoknyát hordanak. Benedek Mari jelmezei a lerobbantságot, reménytelenséget tükrözik: a kisbabára váró csikorgó babakocsi a jövőtlenségre utal. A Budai Ilona bemutatójának jelenetében pedig felismerhető a Maladype Színház Lorenzaccio előadásában látható kesztyűkészletnek a motívuma. Az abszurd felé mutatnak viszont Jurisztovszky Sosa velencei maszkjai: ezt viseli az orvos, a rendőr, az intézeti nevelő, azaz mindenki, aki személynév nélkül az állam hivatalnoka, és így avatkozhat be a közember sorsába. Nincs szó karneváli hangulatról, az arctalanság a félelmetességet jelképezi.

A zene szerepe továbbra is hangsúlyos marad, mint a korábbi Pintér Béla-előadásokban. Az előadás állandó díszletévé válik a toronymagas széken ülő Kerényi Róbert, aki furulyázásával a dalbetéteket, istenként vigyázó tekintetével az egész cselekményt „kíséri”. A tiszta moldvai-gyimesi dallamformák stilizált mozgássort, lassított jeleneteket is előhívnak: például a díjátadó vontatott, zenére lüktető ritmusa és a felszabadult ünneplés filmszerű jellege a jelenetek líraiságát hangsúlyozza.

Az előadásból mindvégig hiányzik az igazi, határozott férfi jelenléte: Attilából (Friedenthal Zoltán) hiányzik a tekintélyparancsolás, bár hangja gyakorta vibrál az agressziótól. Béla (Szakonyi Györk), a keményhangú férfi a rosszfiú is lehetne, de inkább a bukottak közé tartozik. Szökkenő járásmódja, amely egy szürreális vetületet kölcsönöz szerepének, csak a történet végén nyer értelmet: élete főműve a Bogarak című dráma, amelyben minden szereplőnek bogárhoz hasonlóan kell mozognia. A két idősebb, bohócos szereplő Bandi bácsi (Thuróczy Szabolcs) és Pali bácsi (Quitt László) már csak verbálisan legénykedhet. Ebben a kevésbé férfias környezetben a női figurák között van az igazi feszültség. A három főszereplőnő három különböző típust testesít meg: Szamosi Zsófi Szutyok szerepében egy ügyetlen, hirtelennőtt kamaszt játszik, aki körül a levegő is megfagy, ha durcásan legörbíti a száját. Döcögős beszédmódja egyrészt nehezíti a megértést, másrészt állandóan mérgesnek mutatja őt. Játékával nagyfokú feszültséget kelt maga körül. Még a közönség is megkönnyebbül, ha kilép a színpadról. Enyedi Éva ennek az ellentéte: a kis surmóként, cicaszerű mozgásával, tipikusan romás, állandóan visszakérdező beszédmódjával az aranyos, de ravasz lányt alakítja. Irén (Szalontay Tünde) viszont mintha a Szutyok által keltett feszültséget ellensúlyozná: határozott mozdulatai, szinte mindig higgadt beszédmodora nyugtatólag hat, bizalmat ébreszt. Ezért is lesz olyan megdöbbentő, mikor női bocskaiban jelenik meg.

Nincs szó közvetve politikáról és hatalomról, viszont a történések és a felhasznált ideológiák nagyon közel állnak az úgynevezett „mai magyar valósághoz.” Szutyok állandó sértődékenységével a szélsőséges „hazafi” ideológiáját testesíti meg. Ő az, aki a hazai léptékben mért sokszínűségben a gonosz, és kiérdemli a büntetését. De nem ilyen egyszerű a történet: mikorra éppen didaktikussá válna az előadás, akkor következik egy csavar, hogy kiderüljön, senkinek sem lehet igaza. Így jöhetünk rá, hogy nem Szutyok az igazi társadalmi fekélyveszély, hanem az a szutyok, amiben mi magunk vagyunk benne.


Forrás: http://www.ellenfeny.hu/szinhazmuveszet/fuggetlenek/kinek-a-szutyka-pinter-bela

Back To Top

Elérhető decemberi és januári műsorunk, jegyek már kaphatók!