Szutyok: út a totális széthullás és kettős gyilkosságban manifesztálódó pusztulás felé
Kerecsendi Kiss Márton Az első című, meglehetősen didaktikus darabjából viszonylag jó film született 1944 gyilkos nyarán. A történetben az asszonynak nem lehet gyereke, csak egy rendkívül súlyos, életveszélyes műtét árán. Bonyolítja a helyzetet, hogy feltűnik a férj korábbi szeretője, karján közös gyerekükkel, akit „szégyene miatt” üldöztek el falujából. A tragédia közeli, ám harmóniában feloldódó utolsó képkockákon a fattyút örökbe fogadja a fiatal házaspár, a barnaképű, kikapós parasztmadonna pedig a sokgyermekes sánta szomszéd oldalán talál menedéket.
Tematikájában és sajátosan magyar levegőjében meghökkentően közeli rokona Az elsőnek Pintér Béla legújabb darabja, a Szutyok. Az azóta eltelt illúzióvesztő, a korábbi hazug idill helyett bizonytalanságot, kietlenséget adó időszak tapasztalataiból táplálkozó, kesernyésen abszurd iróniával átszőtt szüzsé ugyanúgy kezdődik. A hegyvidéki faluban élő Irén (Szalontay Tünde) és Attila (Friedenthal Zoltán) hiába vágyik gyerek után: az asszony méhét egy operáció közben fellépő komplikáció miatt eltávolítják. Örökbe fogadnak két fiatalkorú cigány lányt. Anitát (Enyedi Éva) némi idegenkedés után a helyiek is megkedvelik, míg egykori barátnője, Rózsi, gúnynevén Szutyok (Szamosi Zsófia) közutálatnak örvend. A helyzetet alapvetően megváltoztatja, amikor kiderül, Anita törvénytelen gyereket vár Attilától, a nevelőapjától. Innen egyenes az út a totális széthulláshoz, a kettős gyilkosságban manifesztálódó pusztuláshoz.
Pintér Béla most, ahogy azt Nietzsche megfogalmazta, nagyjából vérrel és mondásokban ír. Ennek következménye: a mű szinte parancsszerűen elvárja, továbbfűzve a gondolatot, hogy ne csak elolvassák/megnézzék, hanem a „könyv nélkül betanulják”. Belső működése, sokrétűsége miatt ez bizonyos értelemben nézői kényszerré válik. Ez pedig szépen korrelál az évkört atavisztikusan végigjáró alkotás legfőbb vezérfonalával, a vérmítosszal. Ennek különböző megjelenési formáiból pedig bőven van a kétórás előadásban. A főhős Attila rendezte népballadából született, a falusiak által előadott darabbeli darab, amely egy fesztiválon is sikert arat, a keresztény megváltás némi pogány ízzel átszőtt – a Pintér-opus metaforájának is tekinthető –, slágerrel elidegenített főmotívumát állítja középpontjába a széttépett gyermek vérében fürdő farkasok képében. Az újpogány vérgondolat manifesztálódik az őt övező utálatban magyar gárdistává kaméleonozódott Szutyok dermesztő megjelenésében és vulgárfasizmusában. Eszünkbe juthatnak a nevelőanya korábbi szavai is, amelynek gyökere szintén testnedvekről alkotott ősi ideák pórias, kegyetlen megjelenítése: „Szutyok rossznak született eleve. Förtelem. Mindenki tehet arról, milyen az arca”, vagy akár a cigány lány misztifikált, belső parancsra, extázisban (mintha a vére dobolta volna) végrehajtott lopása. Ez utóbbinak releváns párja és cáfolata a brutális jelenet, amikor a zsidónak kikiáltott férfi égeti el a kemencében a rohamosztagost. A megváltás reménye csak látszólag foszlik szét, hisz a jövőnek marad egy, a túlélést biztosító, de a „vérvonalat” megszakító, örökbefogadott csecsemő.
A dramaturgiailag kiérlelt, alaposan végiggondolt alkotásban a humorban túlcsorduló pillanatnyi üresjáratokban néhányszor leheletnyit megbillen az egyensúly, de ezt a színészi játék szokásos kiválósága gyakorlatilag semlegesíti. Született egy mű, amelyet sokrétegűsége, folyamatosan reminiszcenciákat ébresztő gondolatisága Pintér nagy alkotásainak élvonalába emeli. Cáfolva egyúttal az alkotói válságról szóló sajtóbeli híradásokat is.
Forrás: http://mno.hu/mikvogymuk/pinter_bela_es_a_ver_mitosza-230776