A jelen fontosságáról, a zabolázatlanságáról és a tündöklő középszerről beszélt, mi Kaposvárról, Spinoza-beli koncertjéről kérdeztük és Pintér Béláról.
magyaranarancs.hu: Pintér Bélánál mondhatni művészi otthonodra leltél. Milyen a közös munka?
Csákányi Eszter: Az élet gyönyörűen osztja le a lapokat. Már korábban megfogalmazódott bennem, hogy milyen érdekes lenne ez a találkozás. Mindig is voltak, akik érdekeltek engem. Hihetetlen mámor és öröm, hogy egy ilyen magas művészi igényű társulattal dolgozhatom. Az is nagy energiákat ad, hogy kíváncsiak rám. Attól más a munka Bélával, hogy saját maga írja, tervezi, rendezi az előadásait, és nem utolsósorban játszik is bennük. Talán jobban megköveteli a fegyelmet, a szigort, a pontosságot. Zabolátlan ember vagyok, be kell terelni engem.
magyaranarancs.hu: A megzabolázásod Schillinggel kezdődött a Krétakörben.
CSE: Nem, ez egy folyamat attól a pillanattól, amióta színpadon vagyok, Kaposvár óta. Nekem mindig a jelen a fontos. Az, hogy az ember hol tart, abban a múltja is benne van.
magyaranarancs.hu: A késői Kádár-kor világát idéző Titkaink a tizenöt éves Pintér Béla és Társulata csúcspontja. Mit szólsz ahhoz, hogy mégsem válogatták be az idei Posztra?
CSE: Szomorúnak tartom. Annyira friss, ütős előadás úgy tartalmilag, mint képileg, zeneileg, színészileg. Szerintem az évad egyik legerősebb előadása. Rég játszottam olyan darabban, ami ennyire izgatná a szakmát is. A debreceni Deszka fesztiválon a csilláron is lógtak, őrületes siker volt. Meghívták az egyik legrangosabb összművészeti fesztiválra, a Wiener Festwochenre olyan rendezők alkotásai mellett, mint Michael Haneke. A Titkaink egy igaz, fájdalmas komédia. Egy pedofiltörténettel foglalkozik, és az ügynökkérdésen túl a soha el nem számolással, felelősség nem vállalással, ami minden kormány idején megoldatlan probléma.
magyaranarancs.hu: Az általad megformált Pánczél György elvtárs kísértetiesen emlékeztet Aczél Györgyre…
CSE: Igen, de én Pánczél Györgyöt játszom, nem Aczél Györgyöt.
magyaranarancs.hu: Vannak emlékeid az aczéli kultúrpolitika időszakából?
CSE: Természetesen elméletileg kéne, hogy legyenek emlékeim, de gyakorlatilag nincsenek. Nagyon fiatal voltam. Kaposváron tulajdonképpen mindent lehetett csinálni a hatalmi rendszer ügyes kijátszásával. Mire kiderültek a dolgok, egyértelműen országos hírű színház lett, ezért veszélyes lett volna bármilyen retorzió. Az Állami áruház vagy a Marat halála körül volt botrány. Az emberek csak látni akarták az előadást, és mivel a színházak felkészületlenek voltak és féltek, ezért kiterelték a rendőrséget. Mi, színészek, az öltözőablakon húztuk be a kíváncsi nézőket. Hihetetlenül bátrak voltunk.
magyaranarancs.hu: Ma más a színházcsinálás tétje számodra?
CSE: Az soha nem fog változni. Nekem a színházcsinálás mindig a pillanat művészete, és nem foglalkozom az új játékszabályokkal. Fájdalmasnak tartom, hogy most a „tündöklő középszer” kap hangsúlyt. A lényegen ez nem változtat, mert vannak olyan kőszínházak is, amelyek megpróbálnak ellenállni, továbbvinni a saját minőségüket. Ez még jobban összekovácsolja az embereket. A függetleneket folyamatosan lenullázzák, egyre kevesebb pénzt kapnak. Az a harmincötmillió, amit a Pintér Béla és Társulata kapott, évi egy produkcióra elég.
magyaranarancs.hu: A Jövedelmező állással visszatértél a színházi bölcsődbe, Kaposvárra. Kukuskinné figuráján keresztül a pénzemberek kíméletlenségére reflektálsz.
CSE: Nem volt egyszerű szembesülnöm a múlttal, az érzelmeimmel, elvégre tizenkilenc évet töltöttem a Csiky Gergely Színházban. Akkor az ország egyik legjobb színháza volt. Egy korrupt, érdekhajhász nőt játszom a Jövedelmező állásban, de számomra mindig az ember a fontos. A legutolsó jelenetben, amikor elmegy a gyerekéhez egy nyomortanyára, megszólal benne a kétségbeesés, hogy nem ilyen életet szánt neki. Méhes László rendező nem akarta aktualizálni a darabot, hiszen annyira aktuális. És visszatért a régi reflex, mert ahogy ültem az olvasópróbán, és valami kapaszkodót kerestem a szerephez, hirtelen eszembe jutott Tocsik Márta. A bírósági tárgyalás képe, ahogy kiint a fotósoknak. Ez a rideg, számító nő hihetetlenül segített a szerep megformálásában.
magyaranarancs.hu: Mi motivált abban, hogy a civil lényedet intim közelségbe hozd a nézőkkel az új önálló estedben?
CSE: Többek között a monodrámák és az önálló estek azért születnek, mert keveset hívnak játszani. És nem utolsósorban összegyűlik az emberben egy rakás mondanivaló. Szomorú az idősödő színésznők helyzete Magyarországon. A hét asszonya is úgy született, hogy felolvastam Parti Nagy Lajos novelláját, és felvetettem neki, hogy csináljuk meg színpadon.
magyaranarancs.hu: Hogyan jött az ötlet, hogy az Akit az Istenek szeretnek című Weöres-versből rap változatot készíts?
CSE: Ez egy régi történet, a Krétakör zenekarral játszottam ezt a Bëlga-számot. Egy gálaesten adtam elő először baseballsapkában.
magyaranarancs.hu: Az ovis kislánytól a szerelmes nőn át az öregedéstől félő asszonyig a saját életeddé állnak össze a dalok.
CSE: Igen, Zöldi Gergellyel, az önálló műsoraim fő keresőjével és tanácsadójával állítottuk össze az anyagot, és beszélgettünk arról, hogy milyen jó lenne, ha az Akit szeretnek pár évig menne, aztán készítenénk valami újat. Ez a műfaj kiapadhatatlan. Van hozzá kedvem, meg energiám is. Ami izgat az előadásban, az az improvizálás és az együttlét a nézőkkel.
magyaranarancs.hu: Amióta szabadúszó vagy, végképp kilógsz a sorból. Nagyobb köröket kell futnod, mint másnak?
CSE: Nekem mindig többet kell dolgoznom. Valahogy minden meg van csavarva nálam. A Kossuth-díjamat sem tudtam átvenni, mert éppen Berlinben játszottuk a Sirájt. Nyolc hónapra születtem, ami az orvosok szerint a legveszélyesebb. Rögtön kaptam egy bőrfertőzést, teljesen lemaródott a bőröm. Senki nem hitte, hogy túlélem. Anyám mindig azt mondta, hogy nagyon életben akartam maradni. Túlmozgásos lény lett belőlem. Ameddig egészséges vagyok, nem tudom elképzelni, hogy ne dolgozzak. Most május van, és még nem látom előre a jövő évadot, de nem vagyok elkeseredve. Alapvetően tisztában kell lenni a helyeddel és a szerepeddel az életben. Nincs értelme hazudni. Megtanultam elfogadni magamat. Csak azt sajnálom, hogy ahogy az ember öregszik, egyre jobb lesz, és pont akkor nem gondolkodnak benne.
magyarnarancs.hu: Önjárónak kell lenned?
CSE: Nem tudom másként csinálni. Sokszor úgy érzem magam, mint egy hegymászó. Pezsdítő dolog figyelni, hogy mi van a világban. Szerencsére nem apadok ki az ötletekből. Hála Istennek az Elnöknőket és A hét asszonyát is játszom a Katonában, Pintér Béla gondolkodik bennem, Orlai Tiborral is dolgozom. Tavaly nyáron két nagyon jó filmet forgattam, a Swinget és az Utóéletet. És várom a felkéréseket!
Forrás: http://magyarnarancs.hu/szinhaz2/csakanyi-eszter-szineszno-90096