Pintér Béla a magyar színházi élet egyik meghatározó figurája. Tizennégy éve dolgozik saját csapatával, ő írja és rendezi a darabokat. Az előadások hátteréről, születésük körülményeiről és a társulat jelenlegi helyzetéről beszélgettünk.
PRAE.HU: A próbaidőszak elején készen van már a szövegkönyv? Vagy csak a váz van meg, néhány jelenet, és a közös munka során alakul ki a darab.
Ez változó. Általában leírok tíz-húsz oldalt kezdésként, de már nagyon pontos terveim vannak a darab egészével kapcsolatban. A legutóbbi produkció, a Kaisers TV, Ungarn esetében viszont kicsit másképp alakultak a dolgok. Megvolt a képzeletbeli főhős: Gróf Baráznay Ignác, a 48-as szabadságharc hőse, aki tisztázatlan körülmények között tűnik el a schwechati csatában. 33 évvel később leánya hipnózis segítségével visszautazik 1848-ba, hogy találkozzon a szüleivel, és az akkor már működő császári televíziónál kap állást.
Az eredeti terv szerint a történelmi tényeknek megfelelően elveszített schwechati csata után a darab is rossz véget ért volna. Azonban ahogy haladtunk a próbákkal, egyre didaktikusabbnak éreztem a rossz egyéni döntés és a tragikus nemzeti vereség közötti ok-okozati viszonyt: Baráznay tábornok elhagyja a családját (terhes feleségét) és megszökik a csatából. A gyermek apa nélkül nő fel, az ország elveszíti szabadságharcát. Aztán szeptember közepén eszembe jutott, hogy megváltoztatom a schwechati csata kimenetelét. Baráznay “jól” dönt, és ettől az ország további sorsa is másképp alakul. Az üzenet tulajdonképp nem változott, de a pozitív kicsengésű történet a maga abszurditásában sokkal érzékletesebben közvetíti azt. Ráadásul Magyarország nagyhatalmi helyzetének ábrázolása biztos humorforrásnak tűnt, amit azóta is minden egyes előadás igazol. Ez a változtatás, mely alapjaiban módosította az egész darabot, tehát szeptember közepén jutott eszembe, két héttel az októberi bemutató előtt.
PRAE.HU: Ez azért is érdekes, mert szerintem majdnem minden néző meg van győződve arról, hogy a szöveg a jelen politikai történések hatására született, a történelemátírás gondolat pedig az egész előadás alapötlete volt.
A Kaisers TV, Ungarnt tulajdonképpen két egymástól teljesen független motívum ihlette. Néhány éve egy Krúdy-életrajzban olvastam először Salamon Ella tragikus történetét, aki egy tuzséri amatőr hipnotizőr szeánszán hipnózis közben hirtelen felsikoltott, majd holtan esett össze. A másik motívum akkor jutott eszembe, amikor a kétezres évek elején felkértek, hogy rendezzem meg a Petőfi szobornál a hivatalos március 15-i műsort. Akkor nemet mondtam, de eszembe jutott, hogy milyen érdekes lett volna, ha már 1848-ban is létezik a televízió. A forradalmárok biztosan elfoglalták volna a “Kaisers TV Ungarn”-t, a császári televízió regionális csatornáját. 2010-ben, amikor a kétharmados választási győzelem után azt hallottam, hogy itt forradalom történt, felkaptam a fejem. Felmerült bennem, hogy vajon Petőfi Sándor és a többi forradalmár mit szólna ehhez. Valamint azok a valódi hősök, akik a Rákóczi-szabadságharcban, 1848-ban vagy 1956-ban az életüket adták ezért a szóért. Erről is szerettem volna beszélni.
PRAE.HU: A társulat többi előadásához hasonlóan, itt is meghatározó, hogy tele van poénnal. Ahogy például Petőfit állandóan összekeverik Arannyal, a verseit egyszer sem idézik pontosan. De még el se ült a nevetés a nézőtéren, a következő pillanatban máris összeszorul az ember szíve. Gondolom, azt is sokszor a fejéhez vágták, hogy hogyan lehet a “szent 48-ból” kabarét csinálni.
Ezt speciel még senki sem vágta a fejemhez, talán mindenki érzi, hogy milyen hozzáértően és szeretettel nyúltunk a témához. A “szent 48” egyik főszereplője, Petőfi megkérdőjelezhetetlen nemzeti hős. Költő géniusz. Azonban ha beleolvasunk a kortársak róla szóló visszaemlékezéseibe, azt is megtudhatjuk, hogy milyen ingerlékeny, rapszodikus figura volt.
PRAE.HU: Petőfi első “színrelépése” a darabban az a pillanat, amikor Kossuth élő adásban jelenti be, hogy a Kaisers TV új elnöke Petőfi Sándor, és Kossuth oldalra néz, hogy bemutassa a költőt, mire kiderül, hogy Petőfi nem áll mellette: megsértődött valamin, és kinn maradt.
Ha nekünk a színpadon sikerül érzékeltetni, hogy ezek az emberek ugyanolyan gyarlók voltak, mint mi, akkor a néző még inkább átérzi, mekkora bátorság kellett ahhoz, hogy véghezvigyék mindazt, amit a történelemkönyvekből ismerünk.
PRAE.HU: Azért a sok poén közben az is eszembe jutott, hogy milyen gyógyító ereje van a nevetésnek: elviselhetővé teszi mindazt, amit az embernek át kell élnie.
Igen, lehet, hogy ez egy védekezési mechanizmus is, egyfajta ösztön.
PRAE.HU: A színdarabjaiban más szempontból is a múlt történései jelennek meg. A szülő-gyerek viszony például mindegyiben felbukkan.
Sok darabomban használok önéletrajzi motívumokat. Meglehetősen problematikus volt a viszonyom a szüleimmel, de leginkább az apukámmal. Ez egy fájdalmas, tragikus fordulatokban gazdag történet. Tizenhat éves koromban el is költöztem néhány napra otthonról, összevesztünk, két évig nem is köszöntünk egymásnak. A sütemények királynője című előadás dolgoz fel a legtöbb motívumot a gyerekkoromból.
PRAE.HU: A színjátszás egyfajta menekülés volt otthonról? Nagyon fiatalon, másodikos középiskolásként került ide, a Szkéné Színházba.
Egy véletlennek köszönhetően kerültem ide. Egy ismerősöm jelentkezett az akkor Tanulmány, később Arvisura Színházba, és ő hívott. Eljöttem, és ez megváltoztatta az életem. Azóta itt vagyok. 17 évesen már színpadon játszottam, és azután tíz évig mindenféle alternatív formációkban a klasszikus kabaréktól Goda Gábor Táncszínházáig.
PRAE.HU: 1998-ban azután saját csapatot alapított Pintér Béla és Társulata néven.
1998-ra úgy tűnt, hogy a színházi fejlődésem szempontjából érdemes lenne kipróbálni a rendezést. A második előadásnak már a szövegét is én írtam. Összesen tizenhét előadást hoztunk így létre tizenhárom év alatt. Ezekből tizennégy van repertoáron. Volt már olyan bemutató, amely után felmerült, hogy most érkezett el az idő arra, hogy elővegyünk egy klasszikust, de végül mindig körvonalazódott egy új, saját darab ötlete. Az egyik motívumból megszületik a következő, és a fejemben lassan összeáll a történet váza.
PRAE.HU: Mindig valós élmény, jelenet a kiindulópont?
Igen, általában egy fájdalmas, drámai pillanat. Keresgélem az olyan erős képeket, amelyek létre tudnak hozni egy egész előadást. A Szutyok esetében például az a jelenet, amikor a címszereplő megjelenik gárdista egyenruhában.
Szutyok állami gondozottként kerül egy családhoz, egy falu kis közösségébe, de senki sem tudja őt megszeretni, ezért egy idő után úgy dönt, hogy visszamegy az intézetbe. Ott “rátalál az ideológiára”, és gárdista igazságosztóként újra megjelenik a családban. Egyébként Szutyok viselkedését, szófordulatait, az egész figuráját egy olyan személyről mintáztam, akinek semmi köze sincs a szélsőjobbhoz. A gyűlölet kialakulásának egy lehetséges útját akartam megmutatni. A szélsőjobbról is beszélek természetesen, de nem annyira társadalmi jelenséget próbálok feltérképezni, hanem sokkal inkább egyes emberi tragédiákat.
PRAE.HU: A darabbal kapcsolatban kritikaként is elhangzott, hogy Szutyok messze nem a démon figurája. Egy esendő, talán még azt is megkockáztatnám, hogy elviselhetetlenségében is szerethető valaki.
Nem tudatosan alakítottam így, de nem bánom, hogy ilyen lett. Ha Szutyok figurája egy szörnyeteg lenne, egy pokolfajzat, és nem egy esendő ember, akkor a nézőnek nem juthatna eszébe az, hogy ő is olyan, mint én, talán még én is beleeshetek egyszer ilyen ordas eszmék hálójába.
PRAE.HU: A Szutyok egyik legemlékezetesebb jelenete számomra az, amikor Anita először együtt dolgozik a falubeliekkel.
Igen, az tényleg egy jól sikerült jelenet. Megérkezik a két állami gondozott lány a faluba, egyikük cigány, aminek a helyiek nem örülnek. A következő jelenetben együtt vetnek a falubeli öregek Anitával, a cigánylánnyal, és amikor szünetet tartanak, a lány kér az uzsonnájukból, de az öregek úgy tesznek, mintha nem hallanák. Esznek tovább, és közben Anita elmondja, hogy az ő családja is áldozata volt a néhány évvel ezelőtti cigánygyilkosságoknak. Ettől aztán minden megváltozik, és a két férfi, aki addig válaszra se méltatta, szinte hajba kap azon, hogy ki adja oda az uzsonnáját. Ez a jelenet amennyire banális, annyira szívszorító: igenis, az emberség ott rejtőzik minden múlandó indulat és gyűlölet felszíne alatt.
PRAE.HU: Hogy ez ne legyen ilyen szirupos, később jön a nevelőapa, aki felvilágosítja az öregeket, hogy ezt csak kitalálta a kislány. “Sajnos egy kicsit hazudós ez a gyerek” – mondja. De addigra ők már megszerették Anitát. A hazugság tulajdonképpen része annak, ami ezt a bizonyos humánumot előhívja.
A fény mellett az árnyék. Ez a színpadi hatásnak is lényeges eleme. Különben nyálas szeretethimnusszá válna az egész, muszáj ellenpontozni. Ezeket a sarkított, végletes helyzeteket forgatni úgy, hogy mégis azt mondja a néző, hogy ez akár meg is történhetett így. Mert azért minden ilyen motívumnak van valóságalapja.
PRAE.HU: Az elmúlt év díjesőjéhez képest legalábbis furcsa, hogy mennyire bizonytalan a társulat jövője.
A két évvel ezelőtti 70 millióhoz képest, tavaly fele annyit kaptunk, ezért kellett az előadások számát csökkenteni, miközben állandó teltházzal játszunk. Jelen pillanatban nem tudom, hogy lesz-e második bemutató az évadban. A jövőről csak egy dolgot lehet biztosan tudni: még a mostaninál is kevesebb pénz lesz. A dolgok pillanatnyi állása szerint az új színházi törvényben három kategória lesz: nemzeti, kiemelt és egyéb. Mivel a kiemelt kategóriában is kritérium, hogy a társulat nyolcvan százalékának legyen főiskolai végzettsége, félő, hogy mi csak az egyéb kategóriába kerülhetünk. Mindezek ellenére én azért bízom abban, hogy olyan művészi erőt képviselünk, amit nem lehet csak úgy félresöpörni.
Forrás: http://www.prae.hu/index.php?route=article/article&aid=4710