Túlságosan hasonlít a valósághoz. Nem is csupán a valósághoz. Maga a főszereplő emlékeztet összetéveszthetetlenül a bukott miniszterelnökből a szélsőjobboldal egyik vezérévé előlépő Imrédy Bélára – vetették Németh Antal igazgató szemére, amikor 1942-ben a Nemzeti Kamaraszínházban bemutatták Hubay Miklós „polgári szomorújátékát”, a Hősök nélkült. A Somlay Artúr által megformált, deheroizált politikus figura egy számára – a kor felfogása miatt – szégyenletes helyzetből némi szuicid tartalmú hezitálást követően előremenekül, a handabandázó szélsőjobbos koreszme hirdetőjévé lesz, a „forradalmi ifjúság” élére áll. A jegyeket érthető módon elkapkodta a közönség, pótnapokat kellett beiktatni. A nagyobb botrányt elkerülendő, és persze némi felülről érkező biztatást követően azonban az előadást hamarosan levették a műsorról.
Hasonló vihart kavart – és sikert aratott – lassan két éve, 2016 elején Pintér Béla első, Katona-beli rendezése, A bajnok, amely megint csak nagyon emlékeztetett bizonyos helyzetekre, a „valóságra”. Egy kormánypárti politikus állítólag találva érezhette volna magát. Az előadás kétségtelenül „ütött”; erre például a Magyar Idők fenyegető tónusú publicisztikája nyomán is felfigyelhettünk. „Bár mi sosem tudjuk annyira gyűlölni őket, mint ők bennünket, azért az nem maradhat következmények nélkül, hogy valaki beviszi a színházba a bulvármocskot… […] Hogy Máté Gábor méltatlanná vált pozíciójára, az csak az ügy egyik fele. Az, hogy bajt hoz elvbarátaira, a másik” – írták akkor. Egészen más formában, de kételyeit fejezte ki a Heti Válasz munkatársa is.
A bajnoknál szomorúbb, fájdalmasabb, emberibb színházat rég láttam.
Bizonyos, hogy a hétköznapi eseményekhez, közismert alakokhoz kapcsolódó szituációk színpadi újrafogalmazása, beemelése a virtuális térbe nem idegen sem Pintér Bélától, sem a Katonától. Ugyanakkor nem is feltétlenül veszélytelen. (Eszünkbe juthat például a Notóriusok sorozat talán utolsó darabja lassan tíz évvel ezelőttről, amely a 2008 körül uralkodó színházi viszonyokat tűzte pellengérre megkérdőjelezhető módon.)
A vasárnap este bemutatott, Pintér Béla által rendezett új előadást, az Ascher Tamás Háromszékent A bajnok körüli vihar ihlette, legalábbis a korábbi sajtóhírek és -nyilatkozatok szerint. Máté Gábor és Ascher Tamás – ma már talán legfontosabb – szellemi-alkotói közegének, a Katona színpadának két központi szereplőjét Máté Gábornak és Ascher Tamásnak hívják; a két színpadi figura külsejében, viselkedésében, hanghordozásában, természetében, reakcióiban is hasonlít Mátéra és Ascherre. Természetesen nem ők; ezt, bár meglehetősen egyértelmű, a félreértéseket elkerülendő nem árt kijelenteni. A meghökkentő, a hazai színházi világban eddig páratlan fogás egyúttal üzenet is a színpadi-irodalmi-filmes munka egyik alapvetéséről: a fikcióról, a virtuális tér természetéről. Fantázia és a valóságból kiszűrt elemek, bűnök, erények, botlások keverednek immár elválaszthatatlanul, új kontextusba kerülve, új minőséget és végső soron új világot teremtve a darabbeli katonavári Kapos József Színházban. Erre utal meglehetős nyíltsággal az Ascher Tamás Háromszéken ajánlója is: „Mi történt volna, ha Ascher Tamás ellátogat Erdélybe valamikor a kilencvenes években színházi kurzust tartani? Mi lett volna, ha Bezerédi Zoltánnak lett volna egy használt Zastavája? És hogy megrendezte volna-e Máté Gábor a Három nővért, ha egy véletlen folytán valóban összetalálkozik az akkoriban még csak színész Pintér Bélával?”